brusszel


Titkos 56-os dokumentumokhoz férhetünk hozzá

Figyelő Online
2016.05.07  13:40   
mail
nyomtatás
Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) feloldja a Columbia Egyetemen és az ENSZ levéltárában lévő 1956-os dokumentumok titkosítását - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztérium szombaton az MTI-nek.
Az első, az ENSZ 1956-os forradalommal kapcsolatos szerepvállalását kutató magyar történész, Nagy András május 16-án érkezik New Yorkba és kezdi meg az adatok tanulmányozását.

A dokumentumok között vannak olyanok, amelyek tartalmáról semmit sem tudni, vélhetően vannak köztük a forradalomban részt vevő emberektől származó vallomások és leírások, amelyeket biztonsági okokból is titkosíthattak - ismertette.

Szijjártó Péter felidézte, hogy korábban nem volt a magyar diplomácia "homlokterében" ez az ügy, és nem is volt annyira közismert, hogy léteznek titkosított adatok az ENSZ-nél 1956-ról. Amikor átnézték a magyar vonatkozású ENSZ-ügyeket, akkor döntöttek arról, hogy tárgyalni kezdenek a titkosítás feloldásáról.

A témában a külügyminiszter többször is egyeztetett Jeffrey Feltman politikai ügyekért felelős főtitkárhelyettessel, folyamatosan napirenden tartották az ügyet, és pénteken kapták az értesítést, hogy az ENSZ feloldja a titkosítást.

Szijjártó Péter hozzátette: mivel a politika-részleg kapacitásai végesek a magyar fél 50 ezer dollár segítséget nyújt a részleg működéséhez.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.