brusszel


Küszködik Vajna Tímea gyémántos cége

Figyelő Online - Váczi István
2016.05.10  13:25   frissítve: 2016.05.10 13:14
mail
nyomtatás
Andy Vajna vállalkozó-kormánybiztos főként média- és kaszinóérdekeltségeiről nyilatkozott a Figyelőnek, de megtudtuk tőle azt is, hogyan teljesítenek felesége vállalkozásai.
Vajna Tímea vállalkozásai sokat szerepelnek a hírekben, közülük a gyémántüzletről Andy Vajna azt mondta: az első három hónapban, a karácsonyi szezonban nagyon szépen ment, de jelenleg küszködik. Meglátjuk, hogy a nyár mit hoz - tette hozzá.

Neje szereplőválogató cégét támadták amiatt, hogy olyan produkciókhoz is castingol, amelyet támogat a Filmalap. Erre férje így reagált: az alap nem szól bele, kikkel dolgozik egy produkció, neki semmi befolyása nincs erre. Egyébként pedig a társaságot inkább arra alapították, hogy külföldi filmekbe dolgozzon, mert a magyarokban alig van statiszta.

„Amikor az Evitát itt forgattam, a felvonulási jelenetben 6 ezer statisztám volt. Ilyen filmekről van szó. Timi sok olyan lányt ismer a Miss Universe kapcsán, aki szeretne szerepelni" - fűzte hozzá a kormánybiztos.

Az Andy Vajnával készített interjút a Figyelő hetilap aktuális számában olvashatja.

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.