brusszel


Tömeges az igény a kiegészítő biztosításra

Figyelő Online - Cseke Hajnalka
2016.05.16  14:00   
mail
nyomtatás
FICZERE ANDREA. Határozott igény mutatkozik az állami rendszeren belüli kiegészítő egészségbiztosításra, amelyből jelentős pluszforrás érkezne az ágazatba, s az alapcsomagot fizető betegek is jobb körülmények között gyógyulhatnának- nyilatkozta a Figyelőnek az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója.
Uzsoki-modellként ismert az a VIP-ellátási konstrukció, amelyet kísérleti jelleggel Önök vezettek be 2013-ban. Megkapták már a végleges zöld jelzést?
- Mindig mosolygok az Uzsoki-modell kifejezésen, hiszen huszonvalahány éve létezik fizetős betegellátás Magyarországon. Nem mi találtuk ki azt, hogy valamilyen módon térítést kérjünk a betegtől. A mi kezdeményezésünk talán abból a szempontból új, hogy elsőként hoztunk létre az állami ellátástól teljesen független VIP-osztályt, amelyből nincs átjárás az OEP-ellátás felé. Akit itt kezelünk, az végig fizetős beteg marad, a kivizsgálástól a tényleges beavatkozáson át a rehabilitációig.

Létrehoztak egy céget erre a tevékenységre?
- Nem. Sok helyen alapítottak vállalkozást ebből a célból, ám mi nem szerettünk volna ehhez a megoldáshoz folyamodni. Teljesen tisztán és őszintén akarta felvállalni az intézmény a VIP-osztályt. A 2013-as induláskor még a kórházzal szerződtek a betegek. Igaz, nem fordulhatott elő már akkor sem, hogy valakit magánellátás keretében kezdtek el gyógyítani a VIP-osztályon, majd az orvos magánrendelőjében vagy az OEP-finanszírozott osztályokon fejeződött volna be az ellátás.

Engedélyezte ezt a gyakorlatot a GYEMSZI?
- Természetesen. Kértünk engedélyt, meg is kaptuk, sőt az ünnepélyes átadón a képviselői is részt vettek.

És aztán?
- Aztán, 2014 őszén megszületett az a rendelet, amely szerint állami intézményben nem lehet ellátni olyan magyar beteget, akinek érvényes magyar biztosítása van, illetve térítés ellenében nem végezhetők azok a tevékenységek, amelyekre vonatkozóan OEP-szerződése van a kórháznak.

Említene példát?
- Nálunk nincs bőrgyógyászat, ezért, ha úgy döntenénk, szerződött szakorvossal magánellátás keretében fogadhatnánk bőrpanaszokkal küzdő pácienseket.


További részletek a Figyelő 2016/19. számában.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.