brusszel


Tele vagyunk rejtett tartalékkal

Figyelő Online - Baka F. Zoltán
2016.05.12  14:36   
mail
nyomtatás
Reménykedhetnek a nyugdíjasok, a járandóságuk több mint 0,9 százalékkal emelkedhet jövőre. A Költségvetési Tanács elnöke nem tartaná szerencsésnek, ha 2018-ban egy lépésben csökkentenék 9 százalékra az szja-t.
Magasabb lehet a jövő évi nyugdíjemelés, mint amennyivel a kormány számol. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a Figyelőnek azt nyilatkozta, hogy elsősorban a nyersanyagipari, illetve az üzemanyagárak lefelé tartó trendje miatt számít arra, hogy a következő években gyorsulni fog az áremelkedés. Szerinte a nyersanyagárak - az olajé, például - mélypontra jutottak, s innen már valószínűleg a drágulás lesz a jellemző.

Eközben a költségvetésen keresztül megvalósuló béremelések az oktatásban, az egészségügyben, a szociális területen, a hon- és rendvédelemben, a központi adóhatóságnál és a kormányhivatalokban dolgozók körében a belső fogyasztást pörgetik fel, ami szintén nyomást gyakorol az árak emelésére. Mindezek miatt gondolja azt Kovács Árpád, hogy az infláció magasabb lehet a 2017-es költségvetési törvényjavaslatban figyelembe vett 0,9 százaléknál.

Megítélése szerint az 1 és 2 százalék közötti sávba várható az árindex, közelebb a felső értékhez. A rákövetkező években aztán tovább gyorsul majd az infláció. Ezen az időtávon a prognózis egyébként már egybeesik a kormány előrejelzésével.

EMELKEDŐ INFLÁCIÓS PÁLYA
Kovács Árpád arra emlékeztetett, hogy az elmúlt években a kormány mindig kicsit felülbecsülte a fogyasztói árak emelkedését. Így a nyugdíjasok rendre a járandóságuk reálértelemben vett növekedését tapasztalhatták. Az elnök szerint e mögött az a szándék is meghúzódhatott, hogy az idősebbek fogyasztásának élénkítésével kapjon újabb impulzust a gazdaság.

Amiatt nem aggódik, hogy a nyugdíjrendszer néhány éven belül ránk dőlne, holott ezt több közgazdász, társadalompolitikával foglalkozó szakember is reális veszélynek tart. A mostani nyugdíjrendszer 2030-35-ig fenntartható a korfa alapján; ennek persze feltétele, hogy emelkedjen a foglalkoztatási ráta, és növekedjék a népesség száma is. Kovács Árpád megítélése szerint 2035 után viszont már hozzá kell nyúlni a rendszerhez.

További részletek a Figyelő 2016/19. számában.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.