brusszel


"Hány gyereked van?"

Figyelő Online
2016.05.23  12:43   
mail
nyomtatás
A mostani harmincasok szüleinek jelentős része még a 20-as évei elején-közepén döntött a baba mellett, ma viszont már számtalan tényező játszik közre abban, hogy ez az időpont látványosan kitolódott. De vajon van ideális időpont a gyermekvállalásra? Mi kell ahhoz, hogy bele merjünk vágni? Párkapcsolati szakértő segített a válaszok megtalálásában.

Hány gyereked van? És mennyit tervezel? A 20-as, 30-as éveikben járók gyakran találkoznak hasonló kérdésekkel. Tény, hogy az európai tendenciához hasonlóan itthon is nagymértékben kitolódott a gyermekvállalás: míg 1990-ben még a 20-24 éves nők vállaltak gyermeket a legnagyobb arányban, addig a 2010-ben szülő nők legjelentősebb hányada már a 30-34 éves korosztályból került ki.

Ez a tendencia természetesen nemcsak Magyarországra, hanem egész Európára jellemző: az EU-ban 2001 és 2013 között 29-ről 30,3-ra emelkedett a nők átlagos életkora gyermekük születésekor, az elsőt 2013-ban átlagosan 28,7 éves korukban vállalták. Abban az évben az unióban világra jött gyermekeknek több mint a fele (55%) 30 éves vagy annál idősebb anyától született. Magyarország ebből a szempontból az uniós átlaghoz közeli, 54%-os értékkel rendelkezik. Az apák életkorát ritkábban szokás firtatni, pedig ezt is érdemes górcső alá venni. A KSH párkapcsolatokat és gyermekvállalást vizsgáló kutatása keretében arra jutott, hogy a férfiak átlagéletkora 1990-ben 29 év volt a gyermekük születésekor (az összes gyermeket tekintve), ami 2013-ra 34 évre nőtt.

Az anyaság egyre később halasztásának lehetséges okait a KSH is vizsgálta: kutatásuk szerint ebben többek közt a párkapcsolati viszonyok átalakulása, az oktatás bővülése és az önálló egzisztenciateremtés nehézségei is fontos szerepet játszanak. Emellett a már meglévő munkahely elvesztésétől való félelmet, a gyermekvállalással kapcsolatos felfogás változását és a személyes célok előtérbe helyezését érdemes megemlíteni.

Ami az időzítést illeti, nincs ideális időpont, inkább csak ideális állapot - mondja Nagy Erika párkapcsolati szakértő. „A gyerekvállalás rendkívül nagy felelősséggel jár, azonban első lépésben önmagunkért kell tudnunk felelősséget vállalni. A tetteinkért, érzelmeinkért, párkapcsolatunkért, és ha mindezeket már jól működtetjük, beléptünk a »felnőtt zónába«" - teszi hozzá. És hogy mi jellemzi a babára kész kapcsolatot? A szakértő szerint az egyéni alapokon túl egy jó párkapcsolat motorja az azonos értékrend (bizalom, hűség, őszinteség), a megfelelő kommunikáció, konfliktuskezelés és nem utolsósorban az egymás iránti tisztelet és elköteleződés.

Nagy Erika úgy fogalmaz: „A tudatos gyerekvállalást kizárólag stabil, erős kapcsolatban tudom elképzelni, hiszen egy kisgyerek születése rendkívüli módon próbára teszi a két ember párkapcsolatát, főleg a kezdetekben. Igazi szövetséges társra van szükség, aki együttműködő és kész áldozatokat hozni, mindezt persze a kölcsönösség alapelvén". Az ideális kapcsolat kialakítása mellett persze a megfelelő pénzügyi megoldásokat is fontos megkeresnünk, hogy megfelelően gondoskodhassunk a gyerekek és a család biztonságáról. A Generali Gyermekjövő Programja például olyan rugalmas biztosítást is kínál az egész család számára, amely egyúttal megtakarításként is funkcionál. Így elképzeléseinknek megfelelő időpontokban kapunk segítséget - hogy a homokvártól kezdve a saját otthonig minden gyorsan és egyszerűen épülhessen fel.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.