brusszel


Díjazták Magyarországot

Figyelő Online
2016.05.24  17:00   
mail
nyomtatás
A legritkább európai vízimadár a kis lilik megóvására létrejött, Magyarországra is kiterjedő program elnyerte az Európai Unió Natura 2000-díját a határokon átnyúló együttműködés és hálózatépítés kategóriában - közölte kedden az Európai Bizottság
Az évente odaítélt Natura 2000 díjakkal az Európai Unió a környezet megóvása terén elért eredményeket ismeri el. A díj felhívja a figyelmet azokra az európai természetvédő kezdeményezésekre is, amelyek nemcsak az emberek életminőségére vannak jótékony hatással, hanem a gazdaságra is - írták.

A legritkább európai vízimadár megóvását célzó programban Magyarország mellett Bulgária, Finnország, Görögország, Norvégia és további 15 ország vett részt azzal a céllal, hogy a kis lilik vonulási útvonala mentén megtegyék a madárfaj megóvását szolgáló legsürgetőbb intézkedéseket. A díjazottak figyelmet fordítottak a szakpolitikai teendőkre, a tájékoztatásra, valamint a szükséges szakképzésre és a környezetvédelemmel kapcsolatos oktatásra is - közölte a testület.
Az uniós polgárok különdíjában a világ legveszélyeztetettebb macskaféléjének, az ibériai hiúznak a megmentésére irányuló spanyol természetvédelmi kezdeményezés részesült.

Természetvédelem kategóriában az angliai Dove Stone-i takarólápok helyreállítását célzó kezdeményezés kapott díjat. Társadalmi-gazdasági előnyök kategóriában egy bolgár természetvédelmi és vidékfejlesztési programot díjaztak, amely bemutatta, hogy a természet megóvása és a gazdaság fejlődése együtt járhatnak, sőt egymástól függenek. A kezdeményezés keretében a Balkán-hegységben tevékenykedő mezőgazdasági termelők, valamint mikro- és kisvállalkozások segítséget kaptak termékeik értékesítéséhez és az ökoturizmus fellendítéséhez.

Kommunikáció kategóriában a Nature Concerthall ("a természet koncertterme") elnevezésű lettországi projekt nyert. A díjat a természettel és a biológiai sokféleséggel kapcsolatos ismeretek innovatív és művészi módon való terjesztésére irányuló erőfeszítéseikért kapták.

Az érdekek/felfogások összehangolása elnevezésű kategóriában a Belgium és Franciaország közötti magasfeszültségű vezetékek alatti zöld folyosók megteremtésére irányuló projektet díjazták, amelyet a biológiai sokféleség megóvása érdekében valósítottak meg.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.