brusszel


Nagyon fontos, hogy milyen a szociokulturális háttér

Figyelő Online
2016.05.25  13:51   
mail
nyomtatás
Az anyagi és a kulturális háttér nagyon erős hatással van az iskolai teljesítményre - közölte az Oktatási Hivatal főosztályvezetője az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

Pongrácz László ezt az országos kompetenciaméréssel kapcsolatban mondta, amelyet szerdán tartanak szinte az összes iskolában. A vizsgálat több mint 266 ezer tanuló bevonásával zajlik, azon a hatodik, a nyolcadik és a tizedik évfolyam diákjai vesznek részt.
A főosztályvezető kiemelte a tanulói háttérkérdőív fontosságát, amellyel - anonim módon - feltérképezik a diákok szociokulturális körülményeit, hogy ennek alapján is összehasonlíthassák a teljesítményüket.

Pongrácz László elmondta, hogy az Oktatási Hivatalnak nincsenek államilag meghatározott feladatai az eredmények javítására, az ő dolguk az, hogy a felméréssel tükröt tartsanak az iskoláknak.

Kifejtette, hogy az elmúlt években nem változott érdemben az átlagos kompetencia, ehhez ugyanis alapvető reformoknak kellene bekövetkezniük az oktatásban, és azok eredménye is csupán hosszabb idő elteltével jelenne meg a vizsgálatban.
A feladatsorok nem a tananyag elsajátítását értékelik, ez ugyanis az iskolák dolga. A kompetenciamérés a tudás gyakorlati hasznosítását vizsgálja - jegyezte meg a főosztályvezető.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.