brusszel


Menekültek: elmondta terveit az új osztrák kancellár

Figyelő Online
2016.05.25  14:53   
mail
nyomtatás
A menekültek munkaerőpiaci elhelyezkedésének gyorsítását hangsúlyozta az új osztrák kancellár, Christian Kern egy szerdai lapinterjúban, amelyben kiállt a menekültek áramlásának fékezése, a kiutasítottak hatékony visszatoloncolása és az esetleges szükségállapot bevezetése mellett is.

Nem lehet Ausztria érdeke, hogy illegalitásba taszítson embereket - mondta Kern a Der Standard című liberális osztrák lapban megjelent interjújában. A kancellár szerint a menekültek integrációját a lehető legkorábban el kell kezdeni.

Kern azt nyilatkozata, hogy tartja magát a kormány korábbi döntéséhez, amely az idei esztendőre 37500 főben határozta meg az érkező menekültek irányadó létszámát, azonban véleménye szerint az a döntő kérdés, hogy hány embert tud valójában befogadni az ország. Kijelentette: a koalíciós partnerrel arról folynak a tárgyalások, hogy amint eléri az érkező migránsok száma a kormány által megszabott felső határt, milyen formában hirdetik meg a szükségállapotot.

A kancellár egy másik interjújában, amely a Die Presse című osztrák konzervatív lap szerdai számában jelent meg, úgy fogalmazott, hogy amennyiben problémát jelent az osztrák iskolák vagy az egészségügyi rendszer számára a sok menekült, akkor nem szeretné magát tartani az előirányzott számokhoz. Azonban amennyiben jól működik az integráció, a 37 501-ik ember is menedéket találhat Ausztriában - mondta a kancellár.
A Der Standardnak adott interjújában kifejtette azt is, hogy nem tekinthetik Ausztriában a menekültstátusszal rendelkezőket másodlagos állampolgároknak, hiszen akkor újabb szociális problémát generálnának. Ehelyett gazdasági fejlődést kell elérni, hogy kevesebben igényeljék a szociális juttatásokat - mondta a kancellár.

Az interjúban Kern hangsúlyozta, hogy elsősorban a gazdaságra, a munkaerőpiacra és a foglalkoztatásra szeretne koncentrálni, ezen intézkedések pedig nem várhatnak őszig.
A keddi kormányülést követően Christian Kern kancellár és Reinhold Mitterlehner alkancellár együtt ismertette azt az öt fő területet, amellyel a közeljövőben foglalkozni kíván a kormány. Eszerint a gazdaság és a munkaerőpiac, az innováció és a kutatás, a bürökráciacsökkentés, az oktatás és a menekültügy valamint az integráció és a biztonság kérdésköré határozza meg az ausztriai vezetés munkáját. A hivatalos bejelentés szerint a cselekvésterv kidolgozásába az ellenzéki pártokat és szakértőket is bevonnak majd, egyelőre azonban további konkrétumokat, határidőt és munkatervet nem közöltek.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.