brusszel


Adócsalót fogott a NAV

Figyelő Online
2016.06.01  10:49   
mail
nyomtatás
Könyvelője segítségével 24 millió forint áfát csalt el egy olcsó napelemes rendszerek tervezésével és kivitelezésével foglalkozó gyulai cég ügyvezetője, a Nemzeti Adó- és Vámhatóság (NAV) pénzügyi nyomozói befejezték a költségvetési csalás miatt folytatott nyomozást és vádemelést javasolnak.
A NAV szerdai közleménye szerint az adórevizorok az ekáer-adatok elemzése során bukkantak egy olyan gyulai cégre, amely Belgiumból, Csehországból, Hollandiából, Németországból és Angliából szerzett be termékeket, de külföldi beszerzéseit adóbevallásában nem szerepeltette. Internetes weboldalán olcsó napelemes rendszerek tervezését, telepítését hirdette, és referenciamunkákat is jelzett.

Miközben a cég áfabevallásait nullás tartalommal nyújtotta be, egyik vevője saját bevallásában feltüntette, hogy egy hónap leforgása alatt csaknem 75 millió forint értékben vásárolt tőle.

Az ügy felderítésébe a dél-alföldi pénzügyi nyomozók is bekapcsolódtak. Az ügyvezetőnél és a könyvelőnél tartott házkutatás, valamint a partnerek adatai alapján megállapították, hogy a cég 24 millió forint áfát titkolt el. Az ügyvezető bankszámláit, gyulai ingatlanát és az eljárás alatt a kiskorú gyermekei nevére íratott ingatlanrészeit is zárolták, így a keletkezett kár teljes egészében megtérülhet.

Az ügyvezetőt és könyvelőjét jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt gyanúsítottként kihallgatták, velük szemben vádemelést javasolnak a Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészségnél - közölte a NAV.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.