brusszel


A Bridgestone rákapcsol Tatabányán

Figyelő Online
2016.06.01  16:35   
mail
nyomtatás
A gumiabroncsokat gyártó, japán tulajdonú Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. 2020-ig megnégyszerezi abroncsgyártó kapacitását, termelését évi 1,8 millió abroncsról 7,2 millióra növeli - mondta el a gyár igazgatója az üzemben szervezett szerdai sajtóbejáráson.

Fernando del Cerro tájékoztatása szerint a 2018-ra befejeződő bővítés végén az alkalmazottak száma meghaladja majd a 850-et húsz százalékos létszámemelkedés mellett.

A gyár igazgatója hozzátette, a társaság a közelmúltban eredeti beszállítói tanúsítást szerzett, ami lehetővé teszi, hogy 2017-től a Bridgestone abroncsaival hagyják el a gyárat a BMW, a Mercedes, a Toyota és a Volkswagen modelljei.

A Bridgestone összesen 10 gyártóüzemmel rendelkezik Európában, de a tatabányai gyár az egyetlen, ahol teljesen automatizált gyártási technológiát is alkalmaznak. Az üzemben több mint 230 abroncsméret készül. A teljesen automatizált BIRD-X gyártósoron nagyméretű, prémium minőségű abroncsokat gyártanak, a hagyományos eljárással a tömegtermelés számára készítenek kerekeket.

A kft. közel teljes termelését exportálja, mintegy 700 alkalmazottal dolgoznak és további 400 embernek adnak folyamatos munkát alvállalkozóként. A társaság 2015-ben 1,8 millió abroncsot gyártott és 26 milliárd forintos árbevételt ért el.
A Bridgestone tatabányai üzemét 48 milliárd forintos beruházással hozták létre, az üzem 2008-ban kezdett termelni. A társaság 2012-ben stratégiai megállapodást kötött a kormánnyal, majd 2013-ban egy 85 milliárd forintos kapacitásbővítő programot jelentettek be.

A Bridgestone Corporation a világ első számú gumiabroncs és gumitermék gyártó vállalata, 1931-ben alapították. A társaság termékportfóliójának 84 százalékát különböző gumiabroncsok alkotják, a fennmaradó 16 százalékát olyan termékek teszik ki, mint a gépkocsi alkatrészek, ipari gumitermékek, vegyszerek és sporteszközök, kerékpárok, golflabdák, szörfdeszkák és csónakok.

A Bridgestone Corporation és leányvállalatai a világ 25 országában 178 gyárat üzemeltetnek és több mint 144 ezer munkatársat foglalkoztatnak, míg termékeit több mint 150 országban értékesítik. A cégcsoport 2015-ös árbevétele elérte a 32 milliárd dollárt.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.