brusszel


Hatóságok vizsgálódnak a Suzukinál

Figyelő Online - Csepi Lajos
2016.06.03  13:21   
mail
nyomtatás
A japán hatóságok vizsgálatot folytatnak a Suzuki által alkalmazott üzemanyag-fogyasztási eljárások jogszerűsége ügyében. A vizsgálat keretében átkutatják az autógyár központi irodáit.
A hatóság szakértői olyan dokumentumokat keresnek, amelyek alátámasztják a Társaság korábbi nyilatkozatait.

A Suzuki azt állította, hogy vásárlóinak megtévesztése nem állt szándékában. Az elmúlt hónapban bejelentette, hogy „pontatlanságokat” fedezett fel az általa alkalmazott szennyezőanyag-kibocsátási tesztek eljárásainak folyamatában, de tagadta, hogy csalt volna. Közölte azt is, hogy a probléma kizárólag a Japánban eladott járművekre vonatkozik.

E hét elején a Társaság közleményt adott ki és tisztázta, hogy létszámhiány miatt nem alkalmazta azokat a vizsgálati módszereket, amelyek megfeleltek volna a japán hatósági előírásoknak. Hibázott a tekintetben is, hogy nem szerezte be a szükséges berendezéseket.

A Suzuki részvényeinek árfolyama pénteken közel 1 százalékot esett a tokiói tőzsdén.

Nem ez az első eset

A Suzuki a negyedik legnagyobb japán autógyártó a Toyota, a Nissan és a Honda után. Ez év kezdetén a japán közlekedési minisztérium, miután az autógyár elismerte, hogy járműveinek üzemanyag-fogyasztási adatait meghamisította, helyszíni vizsgálatot végzett a Mitsubishi Motors központi irodáiban. A botrány a cég elnökének lemondásához vezetett, majd az egyik vetélytárs, a Nissan Motor ellenőrző tulajdonhányadot szerzett a támadások kereszttüzében álló vállalatban.

Tavaly a Volkswagen ismerte el, hogy az Egyesült Államokban meghamisította a szennyezőanyag-kibocsátási vizsgálatok eredményeit. A hatósági vizsgálatok során kiderült: a német autógyár egy olyan szoftvert épített dízel-motorral ellátott járműveibe, amely felismerte, mikor ellenőrzik és a szükséges mértékben visszafogta a szennyezőanyag-kibocsátást.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.