brusszel


Nem mehetnek nyári szabadságra az áruházláncok dolgozói?

Figyelő Online
2016.06.06  09:40   
mail
nyomtatás
Működésképtelenné válhat a nyári szezonban a vasárnapi újranyitással kibővült üzemelés a magyarországi áruházláncoknál.
A munkáltatók olyan önkéntes nyilatkozatokra kényszerítik a bolti dolgozókat, miszerint a nyáron lemondanak azon törvény adta jogukról, hogy egyben, hosszabb időre igénybe vegyék a nekik járó szabadságot - hívta fel a Magyar Idők figyelmét a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ).

Bubenkó Csaba elnök vázolta: a munkaerőhiány óriási terhet ró az áruházi alkalmazottakra. Folyamatos átcsoportosítások, illetve túlórákkal és alkalmi munkaerővel megoldott munkaszervezés zajlott az elmúlt hetekben. – A láncoknak nem sikerül a feladatoknak megfelelő arányban feltölteni az üres álláshelyeket. A versenyszféra nettó béreitől legalább tíz százalékkal elmaradó átlagos jövedelmek miatt továbbra is jelentős az elvándorlás a kiskereskedelemből, amelyet a szezonalitás is felerősít – mondta a KDFSZ elnöke.

Úgy fogalmazott, szorongatott helyzetben vannak a hipermarketek dolgozói, akik féltik a megélhetésüket, ezért belemennek különféle átszervezésekbe, rájuk kényszerített feltételekbe. – A legtöbben vállalják, hogy nem mennek hosszú pihenésre a nyáron, mert azt sugallják nekik, hogy visszatérésük után rosszabb bánásmódra, netán állásuk elvesztésére számíthatnak. Ez jogsértő – jelezte a szakszervezet vezetője.
Kapcsolódó cikkek
Magyar Idők
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.