brusszel


Minden iskola megkapja Rákay Philip könyvét

Figyelő Online - Baka F. Zoltán
2016.06.07  14:20   
mail
nyomtatás
Iskolakezdésre ki kell szállítani a köteteket, erre 71 millió forintja van a büdzsének.
Több mint 71 millió forintot költenek el a költségvetésből arra, hogy minden iskolába és könyvtárba eljussanak a „Szabadság tér '89 - A rendszerváltozás aktái" című könyvsorozat példányai. A kötetek szerzője Rákay Philip, aki karrierje kezdetén a Viva zenecsatornán konferált fel videókat. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, Rákay a Fidesz szimpatizánsi körének oszlopos tagja lett, nagy pártrendezvények konferansziéja, majd a közszolgálati médiában került vezető pozíciókba. Az ő műsorvezetésével készült a Szabadság tér '89 című tévéműsor, melyben a rendszerváltozás évére, 1989­re fókuszálva tulajdonképpen a kommunista múlt ismert és kevésbé ismert mozzanatait elevenítik föl történészek, szakértők segítségével.

A műsor alapján készült kétkötetes könyv kereskedelmi ismertetője szerint „olyan, tabunak számító témákat is kíméletlen őszinteséggel igyekszik kibeszélni, amelyeket a rendszerváltoztatás óta eltelt negyed évszázadban nem volt divat elővenni." A kormány június eleji döntése értelmében a köteteket az idei iskolakezdésig, augusztus 31­ig kell eljuttatni az oktatási intézményekbe, illetve a könyvtárakba. Ennek érdekében azt az utasítást kapta a Nemzetgazdasági Miniszter, hogy a központi költségvetés terhére biztosítson 66,8 millió forintot a Miniszterelnökség, 4,5 millió forintot pedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma részére. Utóbbi tárca vezetőjének, Balog Zoltánnak kell arról gondoskodnia, hogy a példányok időben eljussanak az iskolákba, könyvtárakba.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.