brusszel


Kevesebb cég ment a süllyesztőbe

Figyelő Online
2016.06.10  10:33   
mail
nyomtatás
Amint az várható volt, alaposan visszaesett a cégtörlések száma májusban. Az áprilisi 5400-as cégtörlési rekord nem illett az utóbbi időkben megindulni látszó csökkenési tendenciába, ezért nem meglepő, hogy májusban kompenzált a Cégbíróság, és csak 3800 vállalkozást szüntetett meg.

Az áprilisi - rekordnak számító - 5400 vállalkozás után májusban csak 3781-et törölt a Cégbíróság. „Ez nagy csökkenésnek látszik, valójában azonban jól illeszkedik az év elejétől megindult csökkenő tendenciába, vagyis azt mondhatjuk, hogy a korábbi jelzéseknek megfelelően inkább az áprilisi magas adat lógott ki a trendből" - mondja Pertics Richárd, az adatokat közzétevő Opten céginformációs igazgatója.

Valóban a tavalyi utolsó negyedév 4650 darabos havi átlaga után az első negyedév a maga 3830-as átlagával stabil csökkenést mutatott a cégmegszűnések terén. Ennek hátterében az áll, hogy lassan lezárulnak azok a törléshez vezető eljárások - mindenek előtt kényszertörlések -, amelyeket 2014-ben nagy számban indított a cégbíróság, hogy véget vessen az alvó vállalkozások korának Magyarországon. Az akció a cégvilágot érintő többi kormányzati szigorító intézkedéssel együtt sikeresnek volt mondható, a bejegyzett cégek száma a 2013-as 605 ezres csúcsról mára 550 ezer köré csökkent.

„Történt mindez anélkül, hogy ez a 8,5 százalékos csökkenés megrázta volna a gazdaságot. Ezek a számok egyértelműen azt mutatják, hogy a korábbi években a hazai cégstruktúra tele volt érdemi gazdasági indok nélkül működő cégekkel. Elindult némi koncentrálódás, ugyanakkor a mostani felszámolási és cégtörlési számok is azt mutatják, hogy még elég messze vagyunk az egészséges cégstruktúrától" - mondja Pertics Richárd.

 

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.