brusszel


Pusztító beruházások ellen emel szót a PM

Figyelő Online
2016.06.11  12:48   
mail
nyomtatás
A Párbeszéd Magyarországért (PM) tiltakozik az ellen, hogy értelmetlen és megalomán beruházások miatt kipusztítják a budapesti zöldterületeket és a fákat - erről Szabó Rebeka, a párt szakpolitikusa beszélt telefonon az MTI-nek szombaton.
A PM-es politikus a párt városligetben rendezett sajtótájékoztatója kapcsán elmondta: a kormánynak és a főpolgármesternek inkább az átfogó zöldterületi stratégián kellene gondolkoznia.

Mint mondta, a Liget Budapest projektben az új múzeumok felépítése miatt több száz fa kivágását tervezik annak ellenére, hogy a sokan szakmai érvekkel alátámasztva állították, múzeumokat másol is fel lehetne építeni. Az Orczy-kerti építkezés miatti fakivágást nemrégiben a PM aktivistáinak kellett megakadályozni, mivel az ígéret ellenére sem tárgyaltak róla - tette hozzá.

A szakpolitikus kiemelte, hogy a legnagyobb mértékű fakivágás a Római-partot fenyegeti, ahol a szerinte máshol biztonságosabban felépíthető mobilgát miatt több kilométer hosszan tarolnának le ezer fát.

A fáknak nagyon fontos a feladatuk a budapesti levegőminőség megóvásában, a por és szennyeződések kiszűrését, oxigén termelését máshogy nem lehet megoldani - vélekedett.

Szabó Rebeka elmondta, Magyarországon évente mintegy 13 ezer ember hal meg közvetlenül a por-szmog-levegőszennyezettséghez köthető betegségekben és 100 ezres nagyságrendben vannak olyanok, akik felső légúti, szív- és érrendszeri betegségekben szenvednek. Nagyon komoly nemzetgazdasági következménye is van ezeknek a betegségeknek, mivel megterhelik az egészségügyi kasszát és az így kieső munkanapok is negatívan hatnak a gazdaságra - hangsúlyozta a szakpolitikus.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.