brusszel


Kunhalmi Ágnes újrázott, Boldvait váltották

Figyelő Online
2016.06.15  17:24   
mail
nyomtatás
Három megyében, Baranya, Komárom-Esztergom és Nógrád megyében választottak új elnököt az MSZP-szervezet élére. A szocialista területi szervezetek közül továbbra is csak egyet, a fővárosit vezeti nő.

Az MSZP sajtóosztálya szerdán azt követően tájékoztatta az MTI-t, hogy lezárultak a tisztújító kongresszust megelőző megyei elnökválasztások. Az MSZP alapszabálya szerint a tisztújítást felmenő rendszerben kell megtartani: először a helyi szervezetekben, majd a területi szövetségekben, végül országos szinten választanak új tisztségviselőket.

Baranyában Tóth Bertalan parlamenti frakcióvezető-helyettes és elnökhelyettes-aspiráns váltotta a párt egyik máig meghatározó politikusát, Puch Lászlót, aki nem is indult a posztért. Komárom megyében Ujházy Emil helyére Fekete Miklós tatabányai önkormányzati képviselőt választották.

Nógrád megyében az offshore-gyanúba keveredett és ezért elnöki posztjáról lemondott Boldvai Lászlót Huszár Máté salgótarjáni alpolgármester váltotta.
Újraválasztották Kunhalmi Ágnest, az MSZP budapesti elnökét; az egyetlen nő a területi szervezetek vezetői között.

Bács megyében Király József, Békés megyében Varga Zoltán, Borsodban Varga László, Csongrád megyében Botka László, Fejér megyében Horváth András, Győr-Moson-Sopron megyében Kránitz László, Hajdú-Bihar megyében Huszka Imre, Heves megyében Érsek Zsolt, Jász-Nagykun-Szolnok megyében Iváncsik Imre, Pest megyében Trenka István, Somogy megyében Harangozó Gábor, Szabolcs megyében Veres János, Tolna megyében Harangozó Tamás, Vas megyében Nemény András, Veszprém megyében Gőgös Zoltán és Zala megyében Fodor Csaba őrizte meg elnöki posztját.
Az MSZP tisztújító kongresszusa június 25-én lesz.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.