brusszel


Kiderült, a magyarok mire költenék a legtöbb pénzt

Figyelő Online
2016.06.20  11:33   
mail
nyomtatás
Leginkább utazásra költenének idén a magyarok, és ugyanez igaz a teljes európai lakosságra is - derül ki a Cetelem Körkép 2016 kutatás eredményeiből. Az utazási kedv független az életkortól: az ezüstkorúaknál is erős a kikapcsolódási vágy.
A magyarok 37 százaléka költene utazásra vagy egyéb szabadidős tevékenységre ebben az évben, így idén is ez számít a legnépszerűbb célnak a tervezett kiadások között - derül ki a Cetelem Körkép 2016 kutatás eredményeiből. Az utazási kedv ugyanakkor stabilan magas a teljes európai lakosságnál is: a felmérés eredményei szerint az összes megkérdezett 56 százaléka nyilatkozott úgy, hogy valószínűleg költ majd erre a célra. A teljes európai lakosságnál kis mértékben - 2 százalékponttal - nőtt az utazást tervezők aránya az egy évvel korábbihoz képest, ám a magyarok érezhetően visszafogták utazási terveiket, hiszen 2015-ben még 45 százalékuk tervezte, hogy elutazik.

A kutatás szerint az ezüstkorúakra is jellemző a stabilan magas utazási kedv, sőt, a kor előrehaladtával nő is. Az ötven év feletti európaiak 41 százaléka legalább háromszor elutazott valahova az elmúlt év folyamán, amely 4 százalékponttal magasabb, mint a fiatalabbaknál (37%). Mi magyarok jóval kevesebbet utazunk, mint az európai átlag, az életkor tekintetében pedig fordított a helyzet. Magyarországon az 50 év alattiak mindössze 29 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az elmúlt 12 hónapban legalább háromszor otthonától távol töltött el éjszakát, míg a szenior korosztálynál ez az arány még alacsonyabb, 27 százalék.

Azok, akik nem terveznek utazást, főképp pénzügyi okokkal magyarázzák ezt, függetlenül az életkoruktól. A fiatalabb korosztály ezen kívül leginkább az időhiányt, illetve a családi okokat hozza fel indokként, míg az idősebbeknél az egészségügyi problémák az utazás további gátló tényezői.

Ami az egyes szállástípusokat illeti, európai viszonylatban a hotelek elfogadottsága messze a legmagasabb, hiszen az összes válaszadó 60 százaléka számára a szállodák jelentik az elsődleges megoldást utazáskor. Figyelemre méltó viszont, hogy a magyaroknál a szállodák súlya jóval alacsonyabb az átlagosnál: nálunk csak a megkérdezettek 31 százaléka veszi számításba a hoteleket, ha utazik.

A vendégszobáknál ugyanakkor pont fordított a helyzet: a magyar válaszadók 36 százaléka veszi ezeket igénybe, ami több mint másfélszerese a felmérés egészére számított 21 százalékos értéknek. A magyarok egyértelműen a családoknál, barátoknál szállnak meg legszívesebben: 56 százalékuk oldja meg így rendszeresen szállását, miközben az európai átlag 46 százalék.

A közösségi szállásmegosztásra a magyarok nyitottabbak az átlagnál: 10 százalékuk oldaná meg utazását ily módon (az aránya fiataloknál még magasabb: 13%), miközben a felmérésben érintett európai országok átlaga valamivel 8 százalék alatt mozog.

„A magyarok változatlanul szeretnek utazni. A kutatás eredményei pedig a költségtakarékosság szempontját is alátámasztják, hiszen a drágább szálloda helyett a magyar lakosság inkább választja a vendégszoba kibérlését vagy a barátoknál és rokonoknál való tartózkodást, ez pedig arra utal, hogy a lakosság megfontolt döntéseket hoz a nyári programot érintő kiadásokról." - nyilatkozta a felmérés eredményei kapcsán Lukácsi Zoltán, a Magyar Cetelem marketing igazgatója.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.