brusszel


Már a főnökök is lelépnek a MÁV-tól

Figyelő Online
2016.06.20  14:25   
mail
nyomtatás
Nem kaptak béremelést, ezért folyamatosan hagyják el a MÁV-ot a szakértők, mérnökök, a közép- és felsővezetők. A helyzeten pedig az sem segít, hogy a társaság mindössze pár tízezer forintos gyorssegéllyel próbálja maradásra bírni őket - közölte a Vasutasok Szakszervezete.
A szakszervezet közleményében - amit az Index idézett - az "eseti tűzoltás, a lyukak átmeneti foltozgatása helyett az alapbérek megfelelő rendezését és a sokszor hangoztatott életpályamodell azonnali kidolgozását követeli".

A VSZ szerint a szakemberek és a vezetők körében mára már ugyanakkora a MÁV-tól való elvándorlási arány, mint a fizikai dolgozóknál, a szakszervezet szerint részben azért is, mert ezen kör tagjai kimaradtak a februári vasutas béremelésből. A tömeges felmondásokra válaszul "került elő hirtelen néhány tízmillió forint a MÁV fiókjából" az egyszeri kifizetésekre, amelyekről a napokban értesítette az érdekvédőket a cégvezetés.

A VSZ szerint "nem az a baj, hogy adnak, hanem az, hogy így adnak plusz pénzt a dolgozóknak, most éppen a 350 ezer forint feletti bérkategóriában tartozó szellemi foglalkozásúaknak". Ez nem megoldás, csak tüneti kezelése a súlyos alap problémának, a drámai létszámhiánynak, amelynek megoldására kevés a lyukak átmenti foltozgatása - írta a VSZ.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.