brusszel


Amerikát támadja a magyar foci-startup

Figyelő Online
2016.06.21  11:04   
mail
nyomtatás
Az online fantasy játékok fejlesztésével és üzemeltetésével foglalkozó magyar startup sikeresen zárta befektetési körét, amely 1,4 millió dolláros tőkeemelést jelentett a cég számára. A Statzup Kft. távlati célja felvenni a versenyt az amerikai piacvezető fantasy sport cégekkel.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Statzup Kft. miután sikeresen lezárult a tavaly elkezdődött tőkebevonási köre, melynek keretében - több lépcsőben - 380 millió forintot (1,4 millió dollárt) meghaladó összeg érkezett a cégbe.

Az online fantasy futballjátékok fejlesztésével és üzemeltetésével foglalkozó magyar startup Brazíliában piacvezetőnek számít, és 2016 első negyedévében már Észak-Amerikában is megvetette a lábát.

A befektetés részletei

A Statzup Kft. Series "A" befektetési körét a Valor Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. biztosította. A Valorral létrejött üzleti kapcsolat kezdete óta a Statzup elérte a 1,5 millió felhasználót, megalapította amerikai leányvállalatát, irodát nyitott New Yorkban és Kaliforniában, illetve képviselteti magát az Egyesült Királyságban is. A startup cég nemrég megjelentette mobilapplikációját iOS-re valamint Androidra, amellyel forradalmasítani kívánja a mobil fantasy sportjáték-piacot.

A Statzup céljai

A befektetési időszak után kulcsfontosságú, hogy a Statzup minden szempontból megfeleljen a különböző célpiacokra vonatkozó eltérő szabályozásoknak. Ezért fontos, hogy a magyar céget egy, a nemzetközi gyakorlatnak megfelelő struktúra váltsa fel, és ennek a folyamatnak fontos eleme az amerikai jelenlét megerősítése, illetve az angliai képviselet kialakítása.

Stratégiai cél, hogy a Statzup felvegye a versenyt a Szilícium-völgy befektetői köre és a többek között a hagyományos amerikai sportok klubóriásait tulajdonló üzletemberek által finanszírozott piacvezető daily fantasy cégekkel. A magyar startup számára fontos stratégiai előny, hogy a kelet-európai közegben sokkal gazdaságosabban valósíthatja meg fejlesztéseit tengerentúli vetélytársaihoz képest.

Mi is az a daily fantasy sport?

A fantasy játékok lényege, hogy az adott bajnokságok iránt érdeklődő szurkolók kedvenc játékosaikból állíthatnak össze csapatot a megadott szabályrendszeren belül, játékosaik pedig valós teljesítményük, statisztikáik alapján kapnak pontokat. Az így elkészült "fantasy csapatok" az elért összpontszámok alapján kerülnek összevetésre. Az iparágat megújító daily fantasy koncepció lényege, hogy a versenyek a XXI. század követelményeihez alkalmazkodva már nem egy egész szezonon át tartanak, mindössze egy-két naposak, jellemzően egy bajnokság vagy torna egy fordulójára, illetve játéknapjára épülnek. A versenyen induló játékosok pedig az online pókerhez hasonlóan teljesítményük alapján pénznyereményhez juthatnak.

A viszonylag újnak számító koncepciót a szigorú szabályokkal rendelkező amerikai államok sorra legalizálják és szabályozzák, hiszen ez értelmezésük szerint nem szerencsejáték, hanem tudás alapú játék (Skill Based Game). New York államban például éppen napirenden van a daily fantasy sportokat szabályozó törvény elfogadása, mely megnyitja a piacot többek között a Statzup előtt is.




A Statzupot 2013-ban alapította két nagykanizsai fiatal, Simán Kristóf és Varga Tamás. Első játékuk, a nagysikerű MLSZ Fantasy Liga a Magyar Labdarúgó szövetség és annak fő szponzorai támogatásával indult, néhány nappal a magyar válogatott Hollandia elleni 8-1-es veresége után. A játék népszerűsége a válogatott kudarca ellenére kiemelkedő volt. A Statzupot a Microsoft Europe megválasztotta a hónap európai startupjának 2014 májusában.

2014 végén indult el a csapat Facebookba ágyazott játéka, a TheFantasyFootball, mely mára már több mint 1,4 millió regisztrált felhasználóval rendelkezik a világ 186 országából. A Statzup 2015 óta egyetlen kelet-európai cégként tagja a fantasy játékszervezők nemzetközi érdekképviseleti szervezetének, az FSTA-nak. 2016-ban indult el a csapat amerikai piacra szánt, TheSix nevű daily fantasy futball játéka, amely azóta elérhető az Egyesült Államok mellett Kanadában, Brazíliában, Argentínában és Kolumbiában is.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200