Magyarországon sajnos „népbetegség” a türelmetlenség és az udvariatlanság, ám egy olyan érzékeny területen, mint az egészségügy, ez teljességgel elfogadhatatlan – így summázható a Figyelő által megkérdezettek véleménye az orvosok és szakdolgozók viselkedéséről. Szinte mindenkinek van saját rémtörténete, „tematikus” blogok adnak hírt a rendszer vélt vagy valós hibáiról. „Úgy éreztem magam az ügyeletre érkezvén, mintha megzavartam volna az orvos nyugalmát. Ingerülten azt kérdezte, hogy miért vagyok itt szombaton, jöjjek vissza hétfőn” – mesélte lapunknak egy ötvenes hölgy. A szomszéd szobából pedig épp azt ordította valaki, hogy maga innen nem megy haza, mert ennek műtét lesz a vége. „Éjféltől hajnal négyig várakoztunk mindenféle tájékoztatás nélkül, majd egy asszisztens »ki mondott maguknak ilyen marhaságot?« kérdéssel elzavart minket” – mondta egy neve elhallgatását kérő fiatalember, aki erős hasi fájdalommal vitte be a barátnőjét az ügyeletre. Azt sem titkolta el, hogy az orvossal való beszélgetése ordítozásba torkollt. Hallottunk olyan sztorit is, hogy amikor egy fiatal házaspár beteg kisbabájával érkezett, az ügyeletes perceket töltött azzal, hogy megállapítsa, „túl vannak-e a háromnapos láz időszakán”, miközben az aggódó apát végig levegőnek nézte. Ismert persze az érem másik oldala is: a tudálékos, illetve agresszív, a tettlegességtől sem visszariadó páciens, aki elutasítja az együttműködést, és jelentős stresszforrásként jelenik meg az ágazat dolgozóinak életében. Ám miközben az egészségügyi ellátórendszer állapota állandó téma a politikában s a médiában, az orvos-beteg kapcsolat jóval kevesebb figyelmet kap. Pedig e találkozók hangulata, illetve minősége meghatározó lehet a gyógyulás felé vezető úton.

A felmérések általában értékvesztett, rivalizáló, ellenségeskedő és bizalomhiányos képet festenek a magyar társadalomról, így nem meglepő az egészségügyi dolgozók s a páciensek közötti kommunikációs feszültség. Pedig – ezt már Barabás Katalin, a Szegedi Tudományegyetem docense állítja a Figyelőnek – az orvos-beteg viszony egy gyönyörű kapcsolat is lehetne, amely hitet adhat a páciensnek a gyógyuláshoz. Optimális esetben ez nem pusztán párbeszéd, hanem egyfajta együttműködés, közös elhatározás, amelynek fontos része a kölcsönös tisztelet és a bizalom. Ha ez sérül, az kihathat a gyógyulási esélyekre. Még a műhibaperek számát is befolyásolhatja, mert az ilyen ügyek bő kétharmadának kiváltó oka épp az elégtelen kommunikáció. Ez nem magyar sajátosság – tudtuk meg Pilling János pszichiátertől. Az Orvosi kommunikáció című tankönyv szerkesztője szerint gyakran alakulnak ki kommunikációs zavarok a betegátadás során, de a gyógyító team tagjai közötti elégtelen párbeszéd szintén félreértések forrása lehet. A szakember arra is felhívja a figyelmet, hogy az orvosi hibákból leggyakrabban akkor lesz feljelentés, ha a doktor kommunikációja nem megfelelő, például eltitkolja a hibával kapcsolatos információkat, és még csak a sajnálkozását sem fejezi ki a történtek miatt.

DARÁLÓ
„Egy rendszerszinten bedőlt egészségügyben kell életeket mentenünk, ami mindenkit bedarál és frusztrál” – állítja lapunknak egy jelentős külföldi tapasztalatokkal rendelkező, évtizedek óta gyógyító orvos. Szerinte a végletekig hajtott szakdolgozók és doktorok nem elsősorban az anyagiak, hanem a munkakörülmények, illetve a miliő miatt vándorolnak külföldre. „Ebben a darálóban nincs idő érdemi kommunikációra, tőmondatokkal navigáljuk a betegeket” – ismeri el az orvos. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb felmérése szerint a háziorvosoknak átlagosan öt perce jut egy páciensre. Ezzel szemben a magánszférában ugyanannak a doktornak félórája van a beteg vizsgálatára és az azt követő konzultációra. Straub Fanni magánpraxis-szakértő szerint nem feltétlenül az egészségügyi dolgozók általános kommunikációjával vannak a problémák, hiszen a privát szektor orvosainak 90 százaléka az állami rendszerben is gyógyít. Ám hiába van meg az állami szektorban is a szakértelem és az empátia, a rendszer nem engedi a beteggel való mélyre ható foglalkozást – hívja fel a figyelmet Straub. Ugyanakkor az orvos feladata nem az, hogy csak jó híreket mondjon – állítja Oberfrank Ferenc. A Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet ügyvezető igazgatója szerint arról is beszélnie kell, hogy az adott betegségnek milyen következményei lehetnek, és az sem rejthető véka alá, ha a tudomány – jelenlegi állása szerint – nem tud gyógymódot ajánlani. De mindennek dacára a megfelelő körülmények között végzett empatikus tájékoztatás jogos elvárás és kötelezettség – teszi hozzá Oberfrank.

AZ „OKOS” BETEG
Korábban az orvos és a páciens kapcsolatát a paternalista szemlélet jellemezte, ám a betegjogok megjelenésével – amelynek része a tájékoztatási kötelezettség és a beleegyezés elve – a szándékok szerint egy partnerségen alapuló viszonyrendszer alakult volna ki. Az egyik probléma, hogy az orvosok nem vagy csak nehezen tudnak szakítani az alá-fölé rendelt gondolkodásmóddal, miközben a páciensek ma már az egészségügyre inkább szolgáltatásként tekintenek. Már nem lehet csak úgy kizavarni a szülőket a vizsgálóhelyiségből, mint ahogy nem hallgatható el a gyógyíthatatlan kór sem. Arról viszont hajlamosak vagyunk megfeledkezni, hogy a betegjogok mellé kötelezettségek is társulnak. Az internet korában könnyű felállítani az „öndiagnózist” és a terápiát, így a páciensek gyakran követelődzőn, olykor arrogánsan lépnek fel a rendelőkben. Súlyos probléma a magyar betegek terápiás együttműködésének alacsony szintje is – hívja fel a figyelmet Pilling János. Például Magyarországon a 2-es típusú cukorbetegek 50, a magas vérzsírszinttel küzdők 80 százaléka hagyja abba gyógyszereinek szedését egy éven belül, és ez a tendencia valamennyi krónikus betegség esetében megfigyelhető. Pilling szerint nagyon fontos lenne a páciensek együttműködésének javítása.

HIÁNYZÓ LÁNCSZEMEK
Belgyógyász forrásunk szerint a kommunikáció egyébként sem csak az orvos és a szakszemélyzet feladata. Hiányoznak a betegirányítók, az adminisztrációs kollégák s a szociális munkások. Az orvosoknak nem feladatuk a páciensek pszichés gondozása, miközben nincs elég pszichológus munkatárs a rendszerben – árnyalja a helyzetet. Így kódolt a konfliktus, miközben a dolgozókban frusztrációt okoz, ha nem tudnak az elvárható legmagasabb színvonalon gyógyítani. S noha erről ritkábban hallani, a szakdolgozók és az orvosok is sérülnek, kiégési veszélyeztetettségük kiemelkedően magas. Ennek oka nem csak a brutálisan sok munkaóra: a stressz, a negatív megítélés, a dühös vagy agresszív betegek által előidézett helyzetek szintén krízisként jelennek meg. Egy hatástalan terápia bejelentése, egy halálos diagnózis közlése is súlyos lelki terhet helyez a doktor vállára. „Az egyik cél az orvosi kommunikáció során, hogy a páciens tisztában legyen betegségének és kezelésének minden részletével, s ne maradjanak megválaszolatlan kérdései. Így a legnehezebb az a helyzet, amikor nem tudjuk megválaszolni a beteg kérdéseit, vagy a kérdéseire nincsenek válaszok” – ezt már Sipka Balázs mondja. A Magyar Rezidens Szövetség elnöke egyébként úgy látja: a kommunikáció irányítása továbbra is elsősorban az orvos feladata.

ELJÁTSZOTT VÉSZHELYZETEK
■ Az európai és az amerikai orvosképzésben is hangsúlyos szerepet kap az egészségügyi dolgozók kommunikációs készségeinek fejlesztése. Nincs miért szégyenkeznie a hazai orvosképzésnek sem, ugyanis a páciensekkel való helyes párbeszéd oktatása valamennyi orvosegyetemen a kötelező tananyag része. A Semmelweis Egyetemen több mint két évtizede oktatnak orvosi kommunikációt, a Debreceni Egyetemen pedig már az első félév anyaga a kurzus, húszórás gyakorlati képzéssel. Pécsett az általános orvos szakra felvettek számára is előírásos tárgy a tréning az első évben, elméleti és gyakorlati modulokkal, a klinikai gyakorlat csak a képzés elvégzése után lehetséges. Szegeden szintén kötelező tananyag, ami nem csupán az elméleti tudnivalókat foglalja magában. Az alapismeretek mellett egy kommunikációs team segítségével és beteget szimuláló színésszel alakítanak ki kritikus helyzeteket, amelyeket a leendő doktoroknak meg kell oldaniuk. Mindent videóra vesznek, és később kielemzik a szituációkat. A készségek fejlesztése a rezidensképzésben kiterjed az eltérő kultúrák, a fogyatékkal élők, illetve a gyászolók speciális igényeire, valamint a hibakommunikációra is. Sipka Balázs a mai napig ezt a képzést tartja az egyik leghasznosabb és legfontosabb kurzusnak. A fiatal orvos még ennél is több ilyen jellegű oktatást-képzést tartana szükségesnek, mert szerinte hiányzik egy a magyar gondolkodáshoz illeszkedő, pszichológiai, szociális szempontok alapján felépített kommunikációs protokoll.●

A cikk megjelent a Figyelő 2016/24. számában.

Kapcsolódó cikkek