brusszel


Magyar kutatók két új rákgyógyszer molekulát fejlesztettek ki

Figyelő Online - Nógrádi Tóth Erzsébet
2016.06.24  18:16   
mail
nyomtatás
Két, a vér- és vastagbélrák kezelésére szolgáló molekula kerül az idén klinikai fázisba a Servier Hungária francia gyógyszeripari vállalat magyar kutatóinak felfedezésével.
Két olyan új hatásmechanizmusú molekulát fejlesztettek ki a franciaországi központú Servier gyógyszerkémiai kutató intézetének tudósai, amelyek kifejezetten a rákos sejteket pusztítják el, a környezetükben lévő egészséges sejtek épen maradnak, a molekulák hamarosan klinikai fázisvizsgálatba kerülnek - tájékoztatott Kotschy András, az intézetének vezetője. Jelentős lépés ez a rákos betegségben szenvedők terápiájában, annál inkább, mert a második leggyakoribb megbetegedésről van szó Magyarországon. A 2007-ben alapított intézetben 52 magyar kutató dolgozik.

Jan-Frederic Kesselhut, a Servier Hungária vezérigazgatója elmondta, hogy az egyik molekulát az agresszív vérrák, a másikat pedig a végbélrák kezelésében használhatják majd az orvosok. Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon magas a rákos elhalálozások aránya, és ezen belül a végbélrák a leggyakoribb halálok, így nagyon fontos, hogy új molekulákat találjanak a betegségek kezelésére. A Servier hazai vállalata egyébként a klinikai vizsgálatok mellett a gyógyszerek értékesítésével is jelen van hazánkban, és az cégcsoporthoz tartozó EGIS révén a gyártás is jelentős.

A következő évtizedben a becslések szerint három millió krónikus beteg lesz hazánkban, köztük a daganatos megbetegedésben szenvedők. Ezért tartja nagy jelentőségűnek Beneda Attila, az Egészségügyért Felelős Államtitkárság helyettes államtitkára az új felfedezést. Kiemelkedő jelentőségű, ha olyan gyógyszerek és ellátási lehetőségek állnak rendelkezésre, amelyek a lehető leghatékonyabban segítenek a betegeken. Elmondta azt is, hogy a Servier stratégiai partnere a kormánynak, a kutatóival a klinikai vizsgálatok kidolgozásában együtt dolgoznak. Felhívta a figyelmet a betegségek megelőzésének fontosságára is.

A kormány kiemelt partnerként tekint a gyógyszeriparra, és a Servier cégre is - fogalmazott Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár. A Servier munkájában a kutatás-fejlesztés és az egészséggazdaság szerencsés és tudatos egybekapcsolása valósul meg. A vállalat befektetéseivel, nonprofit szemléletével és gazdálkodásával, munkaerő-politikájával előnyösen hat a nemzeti gazdaságra, jótékonyan hat a magyar emberek egészségügyi helyzetére, segíti a szakemberek, illetve egyetemi kutatócsoportok tudományos fejlődését, valamint pozitív példát mutathat a magyar kis-és középvállalkozások és start-up együttműködések számára. Felhívta a figyelmet arra, hogy a világ egészséggazdaságának forgalmát a szakértők mintegy 5,5 billió dollárra becsülik, a gyógyszeripar a magyar nemzetgazdaságban is fontos szerepet tölt be. Kutatások szerint a magyar GDP 4,5 százalékát a gyógyszeripar, az ipari kutatás-fejlesztések 40-45 százaléka a ehhez az ágazathoz kötődik.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék: rákdaganat

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.