brusszel


Külügyminiszteri találkozó Varsóban

Figyelő Online
2016.06.26  10:54   
mail
nyomtatás
Külügyminiszteri találkozót szerveznek Varsóban azon 21 európai uniós tagország számára, amelyek nem vettek részt a hat alapító tagállam szombati berlini külügyminiszteri megbeszélésén - erősítette meg a PAP hírügynökségnek Rafal Bochenek lengyel kormányszóvivő.
A hírügynökséget korábban Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter arról tájékoztatta, hogy konzultációkat folytat egy olyan, hétfőn esedékes találkozó lehetőségéről, melyen az uniós külügyminiszterek a Brexit utáni helyzetet tárgyalnák meg.

A PAP azon kérdésére válaszolva, hogy a varsói találkozóra az Európai Unió hat alapító tagjának külügyminisztereit is meghívták-e, Bochenek a német külügyminiszternek, Frank-Walter Steinmeiernek a hatok szombati találkozója után tett nyilatkozatára utalt, miszerint az uniós tagállamok "kisebb és nagyobb csoportokban találkozhatnak".
"Találkozni különféle formátumokban lehet"- folytatta a szóvivő, hozzátéve: a lengyel vezetők úgy találtak, érdemes azokkal is beszélni, akik a berlini egyeztetésen nem vettek részt.

A várható részvételt illetően a kormányszóvivő elmondta: a rövid határidőre való tekintettel "nehéz elvárni", hogy minden meghívott miniszter el tud jönni Varsóba.
A találkozó lehetséges tartalmát illetően Bochenek elmondta: "annak a koncepciónak a körvonalairól" egyeztetnek, mely alapján az Európai Unió a Brexit után működhet. Úgy vélte: Európa "erős alapokon kell, hogy épüljön", mégpedig azokon az értékeken, "melyekről az uniós projekt kezdeményezői, köztük Robert Schuman beszéltek".
"Olyan helyzetet kell megteremtenünk, hogy az EU szuverén államok uniójává váljék" - mondta a kormányszóvivő, hozzátéve: az Egyesült Királyság példája azt mutatja, hogy az európaiak "éppen ezt akarják". "Az összes tagállamot partnerként kell kezelni, mert nincsenek olyan országok, melyek mások felől dönthetnének" - fejtette ki.

Jaroslaw Kaczynski, a Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke pénteken elmondta: a Brexitre adandó pozitív válasz az lenne, ha megreformálnák az EU-t, új európai alapszerződés kidolgozására van szükség. Hangsúlyozta: Lengyelországban "nem merült fel az EU-ból távozás gondolata".
Andrzej Duda, a PiS soraiból megválasztott lengyel államfő szerint pedig a brit népszavazás eredménye arra inti az uniós vezetőket, hogy meg kell őrizni az EU egységét és összetartozását, és mindent meg kell tenni a dominóhatás elkerüléséért.
A hatok külügyminiszterei szombaton Berlinben egy közös közleményt adtak ki, miszerint "a különböző uniós tagországok nem egyforma elkötelezettséggel akarják a szorosabb európai egységet", meg kell találni a módját annak, hogy "ezt jobban lehessen kezelni".

Kifejtették: komolyan veszik, hogy "az EU most tapasztalható működésével való elégedetlenség megnyilvánul társadalmaink egyes részeiben", és azon vannak, hogy "az EU jobban működjön minden állampolgára érdekében". A legfontosabb feladatuknak "az EU egységének megőrzését" tűzték ki.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.