brusszel


Az Együtt a 3-as metró felújítását támadja

Figyelő Online
2016.06.28  17:45   
mail
nyomtatás
Az Együtt szerint semmi nincs rendben a 3-as metró felújításával.
Pataki Márton, az ellenzéki párt budapesti elnöke közleményében azt írta, hogy a 3-as metró pótlása "körüli cirkusszal" a kormány és a Fővárosi Önkormányzat félmillió ember biztonságát veszélyezteti.
Az Együtt felszólítja a Fidesz-kormányt és Tarlós István főpolgármestert, hogy azonnal fejezzék be a "civakodást".
Úgy fogalmazott: "komédiába illő", ahogyan a kormány és a főváros között három hónapja "folyik a cirkusz" a metró pótlására szolgáló buszok beszerzésének módjáról. Úgy folytatta: a banki finanszírozás felmerülése egyszerre jelent anyagi kárt és a kötelező közbeszerzési eljárás miatt további késést.
A 137,5 milliárd forintos költséget teljes egészében az európai uniós Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program keretéből szerették volna megvalósítani. Ezzel az a probléma, hogy az Európai Bizottság, amelynek jóvá kellene hagynia a projektet, még nem is tud róla - írta.
Az Együtt felszólítja a kormányt és a városvezetést, hogy mielőbb kezdjék meg a 3-as metró felújítását. Amennyiben erre nem hajlandóak, azzal azt bizonyítják, hogy nem érdekli őket a budapestiek épsége, biztonságos közlekedése - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.