Az új elnök békét teremthet a versengő baloldali tömbön belül, de az még igencsak kérdéses, meg tudja-e akadályozni, hogy a párt politikája ne a múltat juttassa a szavazók eszébe.

Az elnökválasztást övező érdeklődés jól mutatja, hogy az MSZP továbbra is jóval nagyobb annál, hogy érdektelen legyen, ki is vezeti - de továbbra is jóval kisebb annál, hogy elégedettek legyenek vele a baloldali szimpatizánsok. Ahhoz képest, hogy a 2006 és 2010 közötti baloldali kormány gazdasági és politikai sikertelensége után sokan az MSZP teljes eltűnését vizionálták, a párt az elmúlt években rendületlenül megőrizte azt a mintegy egymillió szavazóját, akikkel 2010-ben rendelkezett. Az MSZP annak ellenére is a legerősebb baloldali formátum maradt, hogy szakított Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökkel, és megszületett másik két-három, baloldali és liberális szavazókat megcélzó új politikai erő az elmúlt években. Az egymillió szavazó továbbra is a magyar politikai spektrum megkerülhetetlen szereplőjévé teszi az MSZP-t, ugyanakkor a népszerűségi áttörés és az egyértelmű politikai irányvonal hiánya miatt évről-évre nő az elégedetlenség az aktuális vezetőkkel szemben.

A pártot 2014 óta vezető és most leváltott Tóbiás József a párttal és a pártban nőtt fel, az MSZP működését jól ismerő gyakorlatias politikus, aki operatív igazgatóként már régebben is a szervezet élvonalába tartozott. Karaktere azonban az elmúlt két évben nem változott. Tény, hogy a párt évek óta először volt képes kétszázezer aláírás összegyűjtésére, hogy elérje népszavazás kiírását számára fontos kérdésben - azaz szervezeti szinten az erősödés jeleit mutatta. Sőt, először tudott sikerélményt nyújtania szimpatizánsainak azáltal, hogy a vasárnapi zárva tartás ügyében meghátrálásra kényszerítette a kormánypártot. Ugyanakkor a párt jövőképe, értékrendje, kormányzóképessége - egyáltalán karaktere - továbbra sem vált láthatóvá a bizonytalan választók számára.

Az MSZP Tóbiás alatt megpróbált erőteljesebben az alacsony fizetésű dolgozókhoz, az alsó-középosztályhoz és az annál is szegényebb rétegekhez szólni, de ezen szavazókért folytatott küzdelemben nem történt áttörés.

Tóbiás Józsefnek a 2016. júniusi tisztújításon párt történetében szinte egyedülálló módon három kihívója is lett - Molnár Gyula, a váratlanul jól szereplő Harangozó Tamás és Szanyi Tibor is elindult az elnöki posztért. A három valódi kihívó hatalmas változás ahhoz képest, hogy régebben a tisztújítás inkább a párt egységét, eredményeit és jövőképét bemutató kirakat-rendezvény volt, semmint egy teljesen kiszámíthatatlan eredményű valódi választás.

A tisztújításon végül az a Molnár Gyula lett a győztes a második fordulós szavazatok 57 százalékával, aki a legrégebben kötődik a jelöltek közül az MSZP-hez. A textilvegyész-mérnöki végzettségű volt KISZ-tag, MSZP budapesti elnök, 16 évig országgyűlési képviselő, 8 évig pedig a XI. kerület polgármestere.

Molnár Gyula személyisége és politikája azonban az MSZP előző hat évének az antitézise. A szocialisták 2010 után erőteljes lépéseket próbáltak tenni a régi baloldali hagyományok újjáélesztése, valamint a blairista, liberálisabb politika háttérbe szorítása érdekében. A bérek, a munka világa, a vidék problémái váltak a párt politikájának fókuszává. Az MSZP elnökei - Mesterházy és Tóbiás - egyre kevésbé a budapesti értelmiség, sokkal inkább a vidéki törzsszavazók és potenciális szavazók kegyeit keresték az utóbbi években. Molnár Gyula megválasztása egyértelmű jelzés arra, hogy a párt küldöttei megelégelték ezt az irányt, és vissza akarnak térni a korábbi - szerintük - „aranyévekhez", amikor a szocialisták a liberálisokkal közös program alapján kormányozták az országot. Molnár Gyula megválasztása egyúttal azt is jelzi, hogy ismét a budapesti politikusok fogják uralni a pártot az elmúlt évek vidéki dominanciáját leváltva.

Molnár Gyula konkrét elképzeléseiről keveset tudunk, de az új elnök és környezete egyértelműen a párt mérsékelt, Európa-párti, konszenzuspárti, az establishmenttel együttműködő vonalát képviseli. Nagyon leegyszerűsítve és brit analógiával élve: az MSZP számára mostantól ismét inkább Tony Blair, mintsem Jeremy Corbyn politikája lesz a példakép.

Ami bizonyos, hogy Molnár vezetésével elcsendesedhetnek a baloldali pártok közötti viszályok, könnyebben közös nevezőt találnak a most még egymással konkuráló pártok vezetői. Ez eredményezhet egy egységesebb fellépést, és főleg a fővárosi és nagyvárosi szavazók egy részének visszatérését a baloldali térfélre. Ami viszont egyáltalán nem látszik, hogy ki és hogyan fog új szavazókat megszólítani: az előző kormányzat nosztalgiájára nem vevő fiatalokat vagy a csalódott vidékieket. Mert bármennyire is egységessé válik a baloldal, önmagában az egység megléte maximum egy második helyre elegendő a 2018-as választásokon.

A cikk megjelent a Figyelő 2016/26. számában.

Kapcsolódó cikkek