brusszel


A kínai elnök óvatosságra intette Dél-Koreát

Figyelő Online
2016.06.29  18:28   
mail
nyomtatás
Hszi Csin-ping kínai elnök aggodalmának adott hangot és óvatosságra intette Szöult az amerikai THAAD rakétavédelmi rendszer telepítésével kapcsolatban, amikor szerdán fogadta Hvang Kjo Ahn dél-koreai miniszterelnököt.
A közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták ellen védelmet nyújtó mozgatható hadszíntéri rakétavédelmi rendszer (THAAD) tervezett telepítése ellen Peking és Moszkva már korábban diplomáciai és katonai csatornákon szót emelt, de az elnököt most először idézték e kérdésben nyilvánosan. Hszi ezúttal arra sürgette partnerét, hogy Dél-Korea vegye figyelembe jogos biztonsági aggályait.

Kínai szakértők meggyőződése, hogy a korszerű haditechnikai rendszer nem az észak-koreai fenyegetés elhárítását szolgálná, hanem egyebek mellett kínai, illetve távolabbi területek megfigyelését. Arra is hivatkoznak, hogy ezzel felborulna a régióban a biztonsági egyensúly. Peking erre a helyzetre válaszintézkedéseket helyezett kilátásba és a sajtón keresztül megüzente, a lépésnek súlyos következményei lehetnek, s Szöul katonai célponttá válhat.

A dél-koreai kormányfő tárgyalásain elhangzott, a két fél tovább fog dolgozni a Koreai-félsziget atommentesítésén, a térségi béke és a stabilitás fenntartásán. Hszi azt hangsúlyozta, hogy a problémákat párbeszéd és konzultációk útján kell megoldani. Azt is megerősítette, hogy Peking nem fogadja el Észak-Korea nukleáris hatalmi ambícióit és határozottan ellenzi atomfegyver előállítására tett kísérleteit. Az elnök egyúttal kifejezte: Kína tartja magát a nukleáris és rakétaprogramját büntető ENSZ-szankciókhoz.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.