brusszel


Bizalmi biznisz

Figyelő Online - Váczi István
2016.07.01  11:38   
mail
nyomtatás
MEGBÜNTETETT CÉGMINŐSÍTŐ. Sokan próbálnak üzletet építeni a vállalkozások megbízhatóságának garantálására, ám a kiállított tanúsítványok értéke sokszor erősen kétséges.

A gazdaság egy ritkán szem elé kerülő szegmensére világított rá a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) minapi döntése. Azt állapította meg, hogy az Ügyfél Vélemény Vizsgálati Központ Kft. tisztességtelen kereskedelmi és üzleti gyakorlatot folytat a Megbízható Cég megjelölés használatakor, valamint e tanúsítvány népszerűsítésével. Ezt a minősítést ugyanis csupán internetes keresések alapján adja, így megalapozatlanul állítja az általa megvizsgált vállalkozásokról, hogy azok megbízhatók. A hivatal tájékoztatása szerint mindössze arról van szó, hogy a neten bizonyos, a megbízhatatlanságra utaló szavak - például félrevezet, szélhámos, simlis, becstelen, megtévesztő, kókler, becsap, felültet - és a vizsgált cég nevének együttes előfordulására keres rá. Ha nincs találat, az adott vállalkozást megbízhatónak nyilvánítja, és bruttó 9900 forint ellenében kiállítja számára a Megbízható Cég tanúsítványt, amelyhez matrica és egy weboldalon történő megjelenés is jár. Azaz nem rendelkezik egyéb ismeretekkel a szóban forgó vállalkozások becsületességéről, üzletpolitikájuk hitelességéről vagy a vezetésük etikusságáról.

A szolgáltatását telemarketinggel is népszerűsítő, lengyel tulajdonú kft. egyebek mellett azzal igyekezett érvelni, hogy a megbízhatóság szubjektív kategória, objektíve nem igazolható, és ez alapján akár a TripAdvisor minősítése is megtévesztő lehet, hiszen fogyasztói kritikákon alapul. Hivatkoztak arra is, hogy a versenyfelügyeleti eljárás kezdete óta sokat változtattak a vizsgálati módszerükön. Ez azonban nem hatotta meg a GVH-t, amely súlyosbító körülményként értékelte, hogy a vállalkozás üzleti módszerének egésze jogsértésen alapul, valamint sok fogyasztót és vállalkozást ért el, így jelentős hatást gyakorolt a versenyre. A hatóság a tavaly 112 millió forintos árbevételt és 15 milliós veszteséget termelő, 35 főt foglalkoztató céget 7 millió forintra büntette, valamint eltiltotta a jogsértő gyakorlat folytatásától.

A teljes cikk a Figyelő 2016/26. számában olvasható!

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.