brusszel


Magyarországon ennyi ember tart magánál fegyvert

Figyelő Online
2016.07.05  10:20   
mail
nyomtatás
Sok más országhoz képest Magyarországon alacsony a fegyvertartók száma - mondta a Globserver Stratégia- és Védelemkutatás Fejlesztő Kft. igazgatója
Varga Zoltán közlése szerint Magyarországon összesen 128 ezer fegyver van civileknél - köztük vannak a vadászok, sportlövők és azok is, akik engedéllyel tartanak maroklőfegyvert. Magyarországon száz lakosra 1,9 fegyver jut, míg a délszláv térségben száz lakost tekintve 30-40, akár 50 is lehet ez a szám. Albániában pedig "hagyomány a fegyvertartás" - tette hozzá.
Arról is beszélt, hogy Szlovákiában már 16 éves kor felett tartható lőfegyver, 18 éves kor felett pedig akár sorozatlőfegyver is, ugyanakkor a fegyverbirtoklással összefüggésben Szlovákiában kevés az anyagi jellegű bűncselekmények.

Ennek kapcsán kitért arra is, a szakmában sokan gondolkodtak azon, hogy a magyarországi fegyvertörvényen enyhíteni kellene, azért is, mert a szomszédos országokban jóval több a fegyver. Ezzel együtt Varga Zoltán kiemelte, hogy a fegyvertartást szigorú szabályokhoz kell kötni. Szerbiában például, ahol szombaton a kelet-vajdasági Begaszentgyörgy (Zitiste) egyik kávéházában öt ember meghalt és több mint húsz megsebesült, amikor egy férfi - vélhetően szerelemféltésből - géppisztollyal lövöldözni kezdett, december 4-től orvosi és pszichológiai vizsgálatokhoz kötik a fegyverbirtoklást - jegyezte meg Varga Zoltán.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: fegyvertartás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.