brusszel


Gyengül vagy erősödik Lázár? Itt a válasza!

Figyelő Online - Baka F. Zoltán
2016.07.11  09:00   
mail
nyomtatás
A gyerekei véleményét is megosztotta velünk a miniszter.
Az elmúlt napokban több fontos változás érintette a Miniszterelnökséget. Egyrészt két államtitkár, L. Simon László és Németh Lászlóné távozik a szervezettől (előbbit leváltotta Lázár, utóbbi nyugdíjba megy a hivatalos verzió szerint). Németh Lászlóné céges portfoliója - benne a postával, MFB-vel - egy kormánybiztos, a jegybankból érkező Bártfai-Máger Andrea irányítása alá kerül. Vagyis felügyeletében távolabb kerül Lázártól ez a céges világ.
Ugyanakkor a kormányzati struktúra átalakítása új lehetőségeket hoz a Miniszterelnökséget vezető miniszternek. A kormány mellett működő két kabinet egyikének, a stratégiaalkotással foglalkozónak lesz várhatóan a vezetője. Erre utalást tett a tegnapi kormányinfón, a Figyelő munkatársának kérdésére. Hogy érzi, erősödik vagy gyengül a befolyása a kormányügyekre az új rendszerben? - kérdeztük a minisztert. Ő így válaszolt: „Majd amikor a struktúra kialakul, akkor önök majd értelmezik. Én nem ebben az értelmezési keretben végzem a munkámat. A gyerekeim értelmezési kerete az, hogy amikor azokat a híreket olvassák, hogy a papájuk ismét, és most már végérvényesen gyengül a kormányzatban, akkor örülnek, hogy kevesebb munkája lesz, és utána elvesztik a bizalmukat az újságírókban, ha mégis több munkát, több feladatot kapok. Én úgy látom, hogy a miniszterelnök most újabb feladatokkal szeretne megbízni, és erre igent mondtam".
Az utolsó mondatból derül ki, hogy Lázárnak konkrét feladatot, megbízatást jelent a kabinetrendszer, valószínűleg az egyik vezetésével bízta meg a miniszterelnök (aki a döntés bejelentésekor a kormányülésen meg is nevezte a kabinetvezetőket, de Lázár nem volt hajlandó elárulni, kikről van szó.)
Innen nézve tehát úgy fest, hogy Lázár elbukja a portfoliója egy részét - ő úgy interpretálja ezt, hogy a feladatát elvégezte, a működtetés lehet már más dolga is -, közben viszont fajsúlyos posztot kap a kormány munkáját segítő, részben azt ki is váltó szervezetben. Amolyan kisfőnök lesz Orbán mellett, a kiskormány üléseit ő vezetheti. Ez növelheti a súlyát a kabineten belül, de a valóban fontos döntéseket vélhetően továbbra is a miniszterelnök fogja meghozni.
Aki egyébként kíváncsi a kormányülések hangulatára, Orbán Viktor tárgyalásvezetési stílusára, keresse meg a legnépszerűbb videómegosztó oldalon a 2013-as felvételeket. Akkor több vidéki helyszínen tartottak nyílt kormányülést, és a felvételekből nagyon jól átjön, mennyire felkészültek a miniszterek az egyes témákban, ki az, aki képes Orbán logikája szerint elővezetni a rá bízott témákat, és ki az, aki a régi beidegződések szerint kezeli az ügyeit.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.