brusszel


Liget Budapest - A PM megtámadja a birtokvédelmi határozatot

Figyelő Online
2016.07.12  13:57   
mail
nyomtatás
A Párbeszéd Magyarországért jogtalannak és több ponton érdekeket sértőnek tartja a városligeti Kertemre kiadott jegyzői birtokvédelmi határozatot, ezért a Pesti Központi Kerületi Bíróságon megtámadja azt
A párt szóvivője közleményében azt kifogásolta, hogy - véleménye szerint - a VIII. kerületi jegyző nem bizonyította hitelesen, hogy a Bont-Tör Zrt. és a Városliget Zrt. az ingatlan jogszerű birtokosai. Tordai Bence szerint a birtokvédelemről döntő hatóság nem vizsgálta, hogy a két cég valóban birtoklási helyzetben van-e és ha birtokosok is, jogszerűen birtokolják-e az ingatlant. A politikus hozzátette, hogy ezen felül a kézbesítés sem a kormányrendeletben előírtaknak megfelelően történt, a Ligetvédők ugyanis nem kapták meg időben a birtokvédelmi határozatot és vagyontárgyaikat sem hozhatták ki a területről.

A Párbeszéd Magyarországért szerint a bíróságnak fel kell függesztenie a birtokvédelmi határozatot addig, amíg a józsefvárosi jegyző és helyettese minden kérdésre nem felel, és nem támasztja alá bizonyítékokkal a határozat jogszerűségét - szögezte le Tordai Bence.
A józsefvárosi önkormányzat hétfőn azt közölte, hogy a Városliget meghatározott területének birtokvédelmére vonatkozó jegyzői határozat jogszerű, de aki azt sérelmesnek tartja, a bíróságtól kérheti megváltoztatását. A Danada-Rimán Edina jegyző által jegyzett, közleményben az is olvasható, hogy a határozat csak a Városliget Zrt. és a bontást végző cég birtokát képező területen birtokháborító magatartást tanúsító emberekre vonatkoztatható.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.