brusszel


MSZP: a mentők költségvetése legalább érje el az olimpiai bizottságét

Figyelő Online
2016.07.12  14:54   
mail
nyomtatás
Az MSZP frakcióvezető-helyettesei vezető mentőtisztek leváltása ellen emeltek szót, valamint közölték: a költségvetés módosítására tesznek javaslatot, hogy az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) büdzséje legalább elérje a Magyar Olimpiai Bizottságét (MOB).
Varga László és Szakács László, az ellenzéki párt múlt héten megválasztott parlamenti frakcióvezető-helyettesei keddi sajtótájékoztatójukon hangsúlyozták: emberéletekkel nem szabad szórakozni, azoknál nem lehet fontosabb.
Varga László elmondta, július 1-jén, a Semmelweis-napon egy hírlevélből tudta meg tíz vezető megyei mentőtiszt, hogy az OMSZ megbízott főigazgatója leváltja őket. Hivatalos értesítést azóta sem kaptak - jegyezte meg.
Hozzátette: 20-30 éves vezetői tapasztalattal rendelkező embereket váltottak le és volt, hogy olyanok kerültek a helyükre, akiknek nem volt vezetői gyakorlatuk, vagy olyanok, akik nincsenek állományban.

Az ellenzéki politikus azt is kifogásolta, Máté Gábor, a mentőszolgálat főigazgatója számos posztra barátait nevezi ki, példaként a gépjárműosztály vezetőjét említette.
Varga László arról is beszélt, bár komoly fejlesztésekről volt szó annak érdekében, hogy az esetek 75 százaléka helyett az esetek 90 százalékában 15 percen belül kiérjenek a mentők. Ennek ellenére nem hogy javult ez az arány, hanem 65 százalékra csökkent - tette hozzá, majd arra szólította fel a kormányt, hogy nézzen körül az OMSZ "háza táján" és a botrányos döntéseket vonják vissza.

Szakács László arról beszélt, hogy mentők költségvetése az elmúlt két évben változatlan, 32 milliárd forint, miközben a Magyar Olimpiai Bizottság költségvetése 37 milliárd forint volt ezekben az években.
Hozzátette: költségvetési törvénymódosítást nyújtanak be, mert bár fontosnak tartják az olimpiai mozgalom ügyét, úgy gondolják, az első feladat az Országos Mentőszolgálat megerősítése kell, hogy legyen.
Jelezte, a javaslatukban azt kezdeményezik, hogy a mentők költségvetése legalább 37 milliárd forint legyen. Hozzátette: a szükséges forrásokat a közmédiától csoportosítanák át.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: OMSZMOBMSZP

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.