brusszel


A Jobbik nyilatkozott a Quaestor-botrányról

Figyelő Online
2016.07.12  15:55   
mail
nyomtatás
A Jobbik szerint a Fidesz és az MSZP alkotta "Quaestor-koalíció" a felelős azért, hogy a visszaélés-sorozat évtizedeken át, és a kormányváltás után is működhetett.
Z. Kárpát Dániel, a párt alelnöke MTI-hez kedden eljuttatott közleményében az áll: a Jobbik már 2010 végén huszonnégy olyan törvénymódosító javaslatot terjesztett az Országgyűlés elé, amelyek nagyságrendekkel szigorúbban büntették volna a "brókerbűnözőket". Jellemző a XX. század leszerepelt pártjaira, hogy a Fidesz és az MSZP ezeket a javaslatokat kéz a kézben söpörte le az asztalról - fogalmazott.
A politikus hangsúlyozta: a K&H-ügy felelősei még 13 évvel a botrány kirobbanása után sem nyerték el méltó büntetésüket, ezért okkal lehet tartani attól, hogy az Orbán-kormány alatt nemcsak Kulcsár Attila, hanem Tarsoly Csaba is vígan élheti tovább mindennapjait. Ha a Jobbik kormányra kerül, olyan intézkedéseket fog hozni, amelyek felgyorsítják a brókerbotrányok felelőseinek elszámoltatását - közölte.

A Fővárosi Törvényszéken kedd reggel kezdődött a csalással, sikkasztással és más bűncselekményekkel vádolt Tarsoly Csaba és társai ellen indított büntetőper tárgyalása. Az ügyészség öt vádpontban 5458 rendbeli csalást és sikkasztást ró a vádlottak terhére. A Tarsoly Csabát érintő cselekmények száma a vád szerint 753 rendbeli.
A Quaestor-ügy tavaly márciusban pattant ki: a Magyar Nemzeti Bank március 10-én részlegesen felfüggesztette a Quaestor Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét, és felügyeleti biztost rendelt ki az észlelt szabálytalanságok miatt. A jegybank vizsgálata szerint a Quaestor Értékpapír Zrt. mintegy 210 milliárdos vállalati kötvénykibocsátásából 150 milliárd fiktív volt.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: QuaestorJobbik

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.