brusszel


Németország kész nagyobb felelősséget vállalni

Figyelő Online
2016.07.13  16:10   
mail
nyomtatás
Elkészült Németország új biztonságpolitikai stratégiája, a szerdán Berlinben bemutatott tervek szerint Németország készen áll arra, hogy nagyobb felelősséget vállaljon a globális biztonságpolitikai folyamatok alakításában.
Ursula von de Leyen védelmi miniszter a Fehér könyv Németország biztonságpolitikájáról és a Bundeswehr (a német hadsereg) jövőjéről 2016 című dokumentum bemutatóján kiemelte: azért kellett újragondolni a stratégiát, mert a válságok soha nem tapasztalt "sűrűsége és párhuzamossága" jellemzi a nemzetközi viszonyokat, és "Németország is megváltozott".

Németország készen áll a "vezetésre", de soha nem egyedül, hanem "középről", szövetségeseivel együtt és történelmi tapasztalatainak figyelembe vételével - húzta alá a miniszter.

Elmondta, hogy 15 év alatt 130 milliárd eurós fejlesztést hajtanak végre a hadseregnél, és a katonai pályát megnyitják a nem német uniós állampolgárok előtt.

A menekültválságról szólva hangsúlyozta, hogy a bevándorlás "nyereség és esély" Németországnak, az "ellenőrizetlen és irreguláris migráció" viszont biztonságpolitikai kihívás.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.