brusszel


Jelentősen nőtt a kereslet a használt autókra

Figyelő Online
2016.07.14  12:05   
mail
nyomtatás
A második negyedévben több mint 160 ezer használt személygépkocsi cserélt gazdát belföldön, 18 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte a Használtautó.hu autós portál csütörtökön.
A portál adatai szerint míg 2014-ben az átírások havi átlaga 41 ezer volt, tavaly 46 ezer, az idei első hat hónapban átlagosan 51 ezer autó cserélt gazdát havonta.

A belföldön eladott használt autók átlagára is emelkedett, mintegy 1,8 millió forint volt az április-júniusi időszakban, a vételárban ugyanakkor jelentős a szórás a gépkocsik életkora alapján. Miközben a maximum 2 éves autókért átlagosan 7,7 millió forintot kértek az eladók, addig a 3-5 éves korosztályhoz 4,4, a 6-8 éves személyautókhoz átlagosan 2,6 millió forintért lehetett hozzájutni. A gazdát cserélt használt autók 54 százaléka pedig legalább 12 éves, amelyek átlagára egymillió forint alatt volt.

Egyre többen vesznek külföldön használt személyautót, idén az új forgalmik 19 százalékát már ilyen autókra állították ki, míg 2014-ben ez az arány csak 16 százalék volt.
Márkák szerint továbbra is az Opel vezeti az adásvételek toplistáját, 100-ból 14 gazdát váltó autó ehhez a márkához tartozott, ezt követte 10-10 százalékkal a Suzuki és a Volkswagen. A Ford részesedése 8, míg a Renault-é 7 százalék. Ez az öt márka tette ki az idei első fél évben a teljes piaci forgalom felét.

A portál megjegyezte: a belföldi használtautó-piac mindkét közvetett utánpótlási forrása bővült a második negyedévben, a behozott használt autók száma több mint 20 százalékkal haladta meg a tavaly ugyanebben az időszakban regisztrált adatot, az új autók eladása pedig 32 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.