brusszel


Kiderült melyik a legpontatlanabb légitársaság

Figyelő Online
2016.07.15  10:25   
mail
nyomtatás
Egy légiközlekedéssel foglalkozó honlap szerint az izraeli El AL a legpontatlanabb légitársaság, amiről a cég vezetése szerint a pilóták tehetnek - adta hírül a The Jerusalem Post című angol nyelvű újság honlapja
Júniusban az El Al járatainak kevesebb mint harminchat százaléka érkezett meg időben, és mintegy hatvannégy százalékuk legalább negyed órát késett, miközben a késési átlaguk negyvennyolc perc volt.
A légi közlekedési adatokat gyűjtő FlightStats nevű honlap jelentette meg az izraeli társaság számára kellemetlen adatokat, amelyek szerint az El Al a vizsgált negyven cégből a pontosság tekintetében az utolsó lett.
A The Jerusalem Post szerint a pilóták munkalassító sztrájkjai okozták az El Al-t már egy éve jellemző gyakori késéseket, mert így tiltakoznak munkakörülményeik, a kedvezőtlen menetrend vagy bérezésük ügyeiben.
Márciusban például egyszerre húsz pilóta jelentett hirtelen betegszabadságot közvetlenül járataik indulása előtt, ami számos járat kimaradását vagy késését okozta. A Tel-Aviv-i munkaügyi bírósághoz múlt héten benyújtott irat szerint a járatok pilótái átlagosan havonta 94 832 sékelt (több mint hétmillió forintot) keresnek.
Az izraeli pilóták sikeresen vívják harcukat, mert tavaly óta megemelték járandóságaikat és csökkentették a havonta repüléssel töltött óráik számát. A pilótaszövetség elnöke cáfolta a lapnak, hogy jelenleg sztrájkolnának, és közölte, hogy már csak egy apró részleten vitatkoznak a cég vezetésével.
Ennek ellenére csütörtökön három New Yorkba tartó járatból kettő késve indult Izraelből, és mindhárom késve érkezett Amerikába.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.