brusszel


Komoly fennakadások a pekingi közlekedésben

Figyelő Online
2016.07.20  12:26   
mail
nyomtatás
Csaknem 200 repülőjárat indulását kellett elhalasztani a második napja tartó felhőszakadás miatt Pekingben, a vonatközlekedésben fennakadások vannak, a közúton közlekedők ugyancsak megszenvedik a hirtelen jött sok csapadékot.
A meteorológiai központ szerdán közölte, hogy hat óra alatt 70 milliméter csapadék hullott, s az előrejelzések szerint késő estig meghaladhatja a 100 millimétert. A kínai fővárosban már kedd reggel kiadták a legalacsonyabb, kék viharjelzést, és ezt később sárga, majd szerdán narancssárga fokozatra emeltek.

A délnyugati Fangsan kerületben a legmagasabb szintű árvízveszélyre figyelmeztettek.
A 22 milliós nagyvárosban az átlagos hétköznapokon megszokottnál kevesebb jármű van az utakon, de a közösségi médiában sokan adtak hírt lerobbant autókról, külvárosi elmocsarasodott utakról, miközben a belvárosban is sok helyütt alakultak ki kisebb-nagyobb tavak a csatornarendszer korlátai miatt.

Szakemberek szerint az utóbbi négy év legsúlyosabb következményekkel járó esőzését élik át a pekingiek. 2012. július 21-én a lezúduló nagy mennyiségű csapadék miatti baleseteknek a fővárosban 79 halálos áldozatuk volt, épületek ezrei mentek tönkre.
Az északi Tiencsin repülőtere szerdán nem fogadott és nem indított járatokat. A Peking-Tiencsin gyorsvasúti pályán nem indítottak szerelvényeket, a déli városokba induló vonatok közül 20 vonalon okoz fennakadást az időjárás.

A szomszédos Hopej tartományban az elmúlt másfél napban legalább egy halálos áldozata van az esőnek és az áradásnak, 34 embert elsodort a víz, sorsukról nem tudnak.

Kína nagy részén pusztítanak árvizek, szakadtak be gátak, utak, felüljárók, hidak, omlottak le víztározók és hegyoldalak, dőltek romba épületek, termőföldek hatalmas területeit borította el kiöntött folyók vize. Az utóbbi hetek televíziós híradásait az árvízi jelentések vezetik. Katonák tízezrei igyekeznek menteni, ami menthető. A halálos áldozatok száma 200 körül lehet.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: Pekingesőzés

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.