brusszel


Élesedik a kivándorlásbomba

Figyelő Online - Cseke Hajnalka
2016.07.20  12:00   
mail
nyomtatás
Megnyomta a pánikgombot a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ). Szerintük elkerülhetetlen a harmadik országbeli munkavállalók behívása, különben visszaesik a gazdaság. Varga Mihály pártolja, Lázár János ellenzi a javaslatot.
A londoni Cityben, egy japán bankban dolgozik a Corvinuson négy éve diplomázott János. Barátnőjével ment ki Nagy-Britanniába 2013-ban, s bár a fizetés nagyságáról nem beszél, elégedetten mondja, hogy kéthavonta a New York-i iroda auditközpontjába szólítja a munkája. Most, a Brexit után csak amiatt izgul, hogyan alakul a font árfolyama, belevágjon-e ház- vagy lakásvásárlásba. A Bécsben dolgozó, Pécsről elszármazott Ildikó öt év után középvezető egy egészségügyi intézményben. 2011-ben ment ki családjával, 2000 euró a bére, s ehhez nincs hozzászámolva a családi pótlék és egyéb kedvezmény. „A gyerekeknek már természetes, hogy itt járnak iskolába, s itt fognak diplomázni is" - mondja.

NEM VONZÓ
A kivándorlás mértéke évről évre nő. Igazán pontos adatok nincsenek, de a hivatalos statisztikák szerint 2015-ben 33 ezren hagyták el az országot. Szakemberek szerint ez olyan, mintha Salgótarján kiürült volna. S a kivándorlás még nem ért a tetőfokára. A Randstad HR-cég kutatása szerint a magyarok 50 százaléka hagyná el az országot, ha megfelelő állásajánlatot kapna. A fiatalok és a képzettek pedig ennél is nagyobb arányban. A 34 év alatti férfiak 79 százaléka azonnal távozna, ha megfelelő munkát ajánlanának számára. A külföldön munkát vállaló magyaroknak a 44 százaléka 30, a 75 százaléka 40 év alatti, 32 százalékuk diplomás.

Ma hazánkban nincs olyan régió és nincs olyan ágazat vagy szakma, ahol ne lenne munkaerőhiány. „Míg korábban jellemzően a nyugati határszélen volt így, ma Szabolcsban és a Nyírségben is ugyanez a helyzet" - fogalmazott a Figyelőnek Rolek Ferenc, az MGYOSZ alelnöke. A munkaerőhiány leginkább az IT-szektort, az építőipart, az egészségügyet, az idegenforgalmat és a vendéglátást sújtja. Szakipari munkákra is lasszóval fogják a cégek dolgozóikat. Míg nyugatra tízezerszámra vándorolnak honfitársaink, addig helyükbe nem érkeznek külföldi munkavállalók. Magyarország határozottan nem célország. A nyugat-európai bérszínvonalhoz mérten alacsony keresetek kinek lennének vonzók?

Májusban a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint 71 551 betöltetlen munkahely volt nálunk. A helyzet drámai, ez késztette lépésre a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségét. A szervezet kidolgozott egy cselekvési tervet, amelyet néhány hete a kormánynak is bemutatott. A munkaerőhiány alapvetően demográfiai okokra vezethető vissza, erre az elvándorlás rátett egy lapáttal. Ha ez valamilyen csoda folytán megállna, 2017-ben akkor is 40 ezerrel kevesebb dolgozó lenne a szükségesnél. Az MGYOSZ úgy véli, hogy a környező országokból, főleg az európai kultúrkörből, a tőlünk keletre és délre fekvő államokból érkezhetnének hozzánk munkavállalók. Lengyelországból is tömegével mentek el, ám a helyükbe egymillió ukrán érkezett. „Nálunk is hasonló megoldást kellene találni!" - hallottuk.

A munkaadói érdekvédelmi szervezet számítása szerint első körben mintegy 40-50 ezer dolgozó érkezhetne külföldről. A nem EU-s országok esetében pedig könnyíteni kellene a munkavállalási vízum megszerzését. „A sajtó félreértette, nem javasoltuk azt, hogy 250 ezer vendégmunkást telepítsenek be külföldről, csupán azt vetettük fel, hogy a súlyos munkaerőhiány kezelése érdekében szükség lehet harmadik országbeli dolgozókra!" - fogalmazott a Figyelőnek az alelnök. A szervezet szerint elsősorban belföldön kell feltárni a mobilizálható réteget, s ha ez nem elegendő, akkor indokolt határon túl élőket ösztönözni arra, hogy jöjjenek Magyarországra. Az MGYOSZ úgy látja, hogy betanított és segédmunkára alkalmas lehet a közmunkában foglalkoztatottak egy része, ehhez azonban a kormánynak át kell csoportosítani a támogatásokat. Ily módon mintegy 40-50 ezer fős új munkaerő érkezhetne a gazdaságba. Úgy tudjuk, hogy a kormány nyitott a javaslatra. Az elképzelések szerint 2017-ben visszaszorul a közmunka, s olyan ösztönzőket vezetnek be, amelyekkel a tartósan munka nélkül lévők és a ma közmunkában foglalkoztatottak tömegével léphetnek be az elsődleges munkaerőpiacra.

FOGYÓKÚRÁN
A másik potenciális terület, ahonnan munkaerőt nyerhet a gazdaság, a közszféra. Az állam még mindig kövér, egymillió foglalkoztatottat tart el, bőven ráfér a fogyókúra. Erre vonatkozó tervek készülnek a Miniszterelnökségen és a gazdasági tárcánál is. Az MGYOSZ alelnöke szerint az állami szektorban jó munkakultúrájú foglalkoztatottak dolgoznak, akik könnyen átképezhetők. De van teendője a kabinetnek a fiatal pályakezdők és az 50 feletti korosztály foglalkoztatása terén is, amely messze elmarad az uniós átlagtól. A testület szorgalmazza, hogy csökkentsék a munkaadói járulékterheket, ez adna mozgásteret a munkaadóknak arra, hogy emeljék meglévő dolgozóik bérét, s új munkavállalókat vegyenek fel. „Kínszenvedés, ahogyan a foglalkoztatók erőlködnek, s próbálják a kvalifikált munkaerőt megtartani, küzdenek, hogy 15-20 százalékkal emeljék a béreket, ám nyilvánvalóan soha nem tudnak konkurálni a nyugati 3-4-szeres keresetekkel" - magyarázta a Figyelőnek Rolek Ferenc. Érvelése szerint a munkaadók járulékterheinek csökkentése már rövid távon is megérné az államnak.

A magasabb foglalkoztatottság és a bérek növekedése folytán nagyobb lenne az adóbevétel, tehát a központi büdzsé is a haszonélvezője lenne. A járulékcsökkentés az MGYOSZ kalkulációja szerint éves szinten mintegy 100 milliárd forint bevételcsökkenést eredményezne a költségvetésnek, ám ez busásan megtérülne. Ha visszaesnek a beruházások, azon sokkal többet veszítene az ország. „Vagy most mond le 100 milliárd forintról az állam, vagy később fog évenként 200 milliárdot veszíteni" - jelezte lapunknak az MGYOSZ alelnöke. A szervezet szerint a kabinetnek a jövőben támogatnia kellene a technológiai beruházásokat, ami enyhítené a munkaerőhiányt. A technológiai fejlesztések révén javulna a cégek versenyképessége, kevesebb munkavállalóra lenne szükség.

Mit mutatnak a foglalkoztatási adatok?
Hat év alatt több mint 600 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, jelenleg 4 millió felett van, a munkanélküliségi ráta pedig a 2010-es kormányváltás óta kevesebb mint felére csökkent. 26 éve nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint most. Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára sikerként értékelte a Fidesz-KDNP-kormány munkaerőpiacot befolyásoló intézkedéseit.

A KSH adatai szerint a versenyszférában 380 ezerrel többen dolgoznak, mint 2010-ben. A munkanélküliségi ráta közel 12 százalékról 5,5-re süllyedt. A foglalkoztatás bővülésében jelentős szerepe volt a kormány gazdaságösztönző és adópolitikájának, valamint foglalkoztatási programjainak - érvelt Cseresnyés Péter. A férfiak és a nők körében is javultak a mutatók; előbbiek foglalkoztatottsága meghaladja a 70 százalékot, a hölgyeké pedig közel 60 százalék. A fiataloké is javult, a 25 év alattiak munkanélküliségi rátája 15 százalék alá süllyedt, foglalkoztatottságuk megközelíti a 30 százalékot. A fiatalok munkanélküliségi rátája 2010-ben közel 30 százalék volt, munkaerő-piaci részvételük pedig nem érte el a 20 százalékot. A foglalkoztatást segítő programok közül kiemelte a munkahelyvédelmi akciótervet. 2013 óta több mint 400 milliárd forint kedvezményt vettek igénybe a foglalkoztatók. Az ehhez szükséges forrás, 130-140 milliárd forint megtalálható a 2017-es költségvetésben is.

Lázár: A nagytőke érdeke nem az ország érdeke
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter támogatja az MGYOSZ javaslatainak egy részét - értesült lapunk kormányzati forrásból. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azonban nagyon nem. Úgy fogalmazott, hogy összkormányzati szinten nem tudják elfogadni a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) álláspontját. Szerintük a kormánynak elsősorban azoknak kell segíteniük, akik itt élnek, a munkanélkülieknek, a szakképzettség nélküli romáknak, a közfoglalkoztatottaknak, illetve a hátrányos helyzetű térségeknek. „Egyetlen magyar emberről sem mondhatunk le azok javára, akik külföldről jönnek ide. Hiába mondja a gyáriparosok szövetsége, hogy hozzunk be vendégmunkásokat, ennek egyelőre nincs aktualitása, majd ha elfogytak a munkanélküliek Magyarországon" - érvelt. „A nagytőkének vannak érdekei, de az nem ugyanaz, mint a kormány vagy az ország érdeke" - tette hozzá.

Az MGYOSZ alelnöke reagált Lázár nyilatkozatára. Úgy vélte, nevetségesek azok a vélemények, hogy Magyarországnak nincs szüksége külső munkaerőforrásra. Meg kell nézni a számokat - mondta Rolek Ferenc a hirado.hu-nak. Lázár Jánosnak is szívesen elmagyarázza, miért szükséges a szakképzett külföldiek beengedése. „Az, aki azt mondja, hogy a munkaerő-problémáknak ez a fajta kezelése hülyeség, nézze meg a számokat, egyúttal vegye tudomásul, hogy e nélkül zsugorodó gazdaságban fogunk élni" - fogalmazott.

Az MGYOSZ szerint főleg ukrajnai munkavállalók jöhetnek szóba, de Európán kívülről is érkezhetne utánpótlás. A témáról a szervezet szeptember elején, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán tárgyal újra, ahol a kormányzat részéről Varga Mihály a partnerük. Úgy tudjuk, hogy a kormányzati megosztottság ellenére az NGM-ben készülnek olyan javaslatok, amelyek a külföldről érkező munkavállalók hazai foglalkoztatását és elhelyezését segítenék. Ezek már a parlament őszi ülésszakán napirendre kerülhetnek. 2017-től adókedvezményekkel támogatná az állam a vállalkozások lakhatásra fordított kiadásait. Növekednének a munkavállalók mobilitását segítő adókedvezmények, továbbá emelkedne a saját gépkocsival történő munkába járás költségtérítése is.

A cikk megjelent a Figyelő 2016/28. számában.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.