brusszel


A németek szerint nincs köze a terrorveszélynek a migrációhoz

Figyelő Online
2016.07.20  14:48   
mail
nyomtatás
A német kancelláriaminiszter szerint a menekültek jelenléte nem jár együtt a terrorveszély növekedésével. Ugyanakkor hozzátette: előfordulhat, hogy vannak, akik dzsihadista ideológia hatása alá kerülnek.
A kereszténydemokrata Peter Altmaier a Würzburg közelében egy vonaton elkövetett baltás-késes támadással kapcsolatban a ZDF országos köztelevíziónak elmondta: az utóbbi 12 hónap vizsgálatai világosan megmutatták, hogy a terrorveszély a menekültek körében "nem nagyobb és nem kisebb", mint a lakosság más csoportjaiban.

"A legtöbb terrorista, aki az utóbbi hónapokban merényletet követett el Európában, nem menekült volt, hanem itt született és itt nőtt fel", de természetesen előfordulhat, hogy menekültek a dzsihadista ideológia hatása alá kerülnek. Ez történhetett a würzburgi esetben is, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet minden bizonnyal az interneten terjesztett propagandájával érte el a támadót, aki azonban nem az IÁ szervezésében, hanem önállóan, egyedül hajtotta végre a támadást - mondta a miniszter a ZDF kedd késő esti híradójában.

Szerdán a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) elnöke, Hans-Georg Maassen ugyancsak a ZDF-nek elmondta, kétséges, hogy a támadó valóban afgán volt, lehetett oka arra, hogy ne az igaz személyi adatait adja meg a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalnak (BAMF). Ez széles körben elterjedt gyakorlat, és nem feltétlenül a terrorista szándék leplezését szolgálja. A BfV elnöke rámutatott, hogy a személyazonosság megállapítása igen nehéz, mert a menedékkérők 70 százaléka érvényes okmányok nélkül érkezik az országba.

Előzőleg a ZDF meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy a hatóságok szerint a támadó valószínűleg nem afganisztáni, hanem pakisztáni származású. Erre utal, hogy egy Pakisztánban honos pastu nyelvjárásban beszél a tervezett támadásról az Iszlám Állam által kedden közzétett videóban. Valószínűleg azért mondta magát afgánnak, mert az afganisztáni állampolgárok nagyobb eséllyel kapnak menedékjogot a BAMF-tól, mint a pakisztániak.

Időközben Joachim Herrmann bajor belügyminiszter bejelentette, hogy a vizsgálatok alapján hiteles a videofelvétel. "Abszolút biztos, hogy a videó eredeti" - idézte a minisztert szerdán a Bayerischer Rundfunk (BR) tartományi közszolgálati médiatársaság.

Joachim Herrmann a kancelláriaminiszterrel szemben közvetlen összefüggésbe hozta a würzburgi támadást és a menekülthullámot, és megismételte pártja, a bajor kormányzó CSU azon követelését, hogy korlátozzák a menedékkérők beáramlását. Az ARD országos köztelevíziónak azt mondta: az újabb támadások elkerüléséhez döntő fontosságú annak "szoros ellenőrzése", hogy ki lép be az országba, és a beáramlás korlátozásával lehetőséget kell teremteni arra, hogy a radikalizálódás megelőzése érdekében "intenzíven foglalkozhassunk a valóban védelemre szorulókkal".

A 17 éves támadó hétfő este baltával és késsel rátámadt egy vonat utasaira Würzburg közelében. Négy embert megsebesített, majd leszállt a többi utas által vészfékkel megállított vonatról, és megsebesített még egy embert. Rárontott az előállítására érkezett különleges rendőri egységre, ezért a kommandósok lelőtték. Az Iszlám Állam által közzétett videón a dzsihadista szervezet katonájaként beszél magáról. Ez az első németországi támadás, amely közvetlenül az IÁ-nak tulajdonítható.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.