brusszel


Konfliktushoz vezethet a volhíniai mészárlás

Figyelő Online
2016.07.23  10:20   
mail
nyomtatás
Lagzi Gábor egyetemi tanár szerint lengyel-ukrán konfliktushoz vezethet, hogy a lengyel szejm pénteken népirtásnak minősítette az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) által 1943 nyarán elkövetett, több mint százezer lengyel áldozattal járó volhíniai mészárlást.
Az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában az egyetemi tanár azt mondta, annak ellenére szülhet konfliktust a határozat elfogadása, hogy abban a lengyel törvényhozók kijelentették: nem ukránellenes lépésről van szó, eddig "nem lehetett nevén nevezni a dolgokat", most kimondták, embereknek azért kellett meghalniuk, mert lengyelek voltak.
Lagzi Gábor ehhez hozzátette, eddig a lengyeleknél is konszenzus volt arról, hogy a jó ukrán stratégiai kapcsolatok fontosabbak, ezért nem foglalkoztak az üggyel, mindössze 2003-ban hoztak egy olyan határozatot, amely népirtásjellegűnek minősítette az eseményeket. Azóta elmondása szerint jelentős változás volt a közhangulatban, kelet-lengyelországi szervezetek nyomására fogadták el a határozatot.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.