brusszel


Pokémon Go-őrület: szörny elvitelre

Figyelő Online - Láng Viktória
2016.07.25  13:16   
mail
nyomtatás
Hollywood után ezúttal a játékiparban hasít egy felfrissített franchise, amely reklámkampány nélkül is letarolta a világot. A sikert egyre többen igyekeznek kihasználni.

A japán eredetű Pokémon franchise alapköveit az 1996-ban napvilágot látott, a Nintendo Game Boy kézi konzolra szánt videojáték tette le, és az egyre növekvő érdeklődésnek köszönhetően egy évre rá már saját animációs sorozatot is kapott. A hullám a kétezres évek elején érte el Magyarországot, amikor a kereskedelmi média elkezdte sugározni a rajzfilmsorozatot. Az alapkoncepcióról röviden annyit lehet elmondani, hogy a pocket monsters (zsebszörnyek) szópárból összerántott Pokémon egy olyan fantáziavilágot tár elénk, ahol különféle lényeket kell az erre kijelölt „pokélabdákba" zárni s ezeket későbbi harcaink során az ellenfél pokémonjai ellen küldeni.

Felálltak a monitortól

A Nintendo teremtménye mára a világ egyik legsikeresebb videojátékává vált, és nemzetközi népszerűségének köszönhetően az elmúlt húsz évben folyamatosan jelen van a piacon. Így már jobban érthető, hogy miért kapta fel mindenki a fejét, amikor egy túl nagy álmokat nem dédelgető startup, a Niantic bedobta a közösbe az ingyenesen letölthető Pokémon Go alkalmazást. Ezzel milliók tekintetét tapasztotta a telefonok képernyőjére, egy kiterjesztett valóságba (augmented reality) rántva nemcsak a fanatikusokat, de úgy néz ki, hogy a lai-kusokat is.

A játékhoz mindössze egy okostelefonra és internetkapcsolatra van szükség, majd az újfajta GPS-élményt megtapasztalva vadászhatjuk le a környezetünkben felbukkanó rajzolt lényeket. A világsajtó is felfigyelt az alkalmazásra, valamint a látszólag céltalanul bolyongó embertömegre, amely - sokszor megfeledkezve a közösségi viselkedés alapszabályai-ról - meglehetősen furcsa helyzetekbe keveredve üldözi a pokémonokat. Nem egy ember okozott közlekedési fennakadást vagy akár balesetet, s a tolvajoknak is kedvezett a rögeszmés telefonbámulás.

A teljes cikk a Figyelő 2016/29. számában olvasható!

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.