brusszel


Hillary Clinton kampánycsapata elkezdett rettegni

Figyelő Online
2016.07.27  06:00   
mail
nyomtatás
Hillary Clinton kampánycsapata aggódik, hogy a WikiLeaks újabb dokumentumokat hoz nyilvánosságra a konvenció idején - erről Jennifer Palmieri, a Hillary Clintont támogató "Hillary for America" csoport kommunikációs igazgatója beszélt kedden újságíróknak a konvenciónak helyt adó Wells Fargo arénában.

Palmieri szerint a WikiLeaks kiszivárogtatásait szándékosan időzítették a demokraták konvenciójának idejére, hogy a lehető legnagyobb zűrzavart idézzék elő a demokrata táborban. "Szerintem még nem fejezték be" - utalt a kommunikációs igazgató a további várható dokumentumokra. Egyútal megismételte azt a terjedőben lévő narratívát, miszerint a kiszivárogtatások hátterében az oroszok állnának, merthogy Putyin orosz elnök állítólag szívesebben látná Donald Trumpot a Fehér Házban. Palmieri azonban kedden óvatosabban fogalmazott, s azt mondta: "nem tudhatjuk pontosan, de szeretnénk, ha az emberek megértenék, hogy szerintünk az oroszok állnak háttérben".

A demokrata konvenció első napját alaposan megzavarták, a küldöttek és a rokonszenvezők kedélyeit pedig jócskán felborzolták azok a dokumentumok, amelyeket a konvenció előtt hozott nyilvánosságra a WikiLeaks, és amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy a Demokrata Párt vezetése az előválasztásokon kifejezetten manipulált Hillary Clinton javára és vetélytársa, Bernie Sanders szenátor kárára. A kiszivárogtatás nyomán lemondásra kényszerítették a párt elnökét, Debbie Wasserman Schultz floridai politikust, és már nem is ő, hanem Baltimore polgármester-asszonya nyitotta meg a konvenciót.

A dokumentumok nyilvánosságra kerülése után a párt korábbi vezetője, Howard Dean is megdöbbenésének adott hangot, hogy ilyen praktikák egyáltalán előfordulhattak a párton belül. "Sokkolt és hihetetlenül elkeserít az, ami történt"- nyilatkozta az MSNBC televízióban Philadelphiában a volt pártelnök.

A Fehér Ház szóvivője, Josh Earnest, a szokásos napi sajtótájékoztatóján Washingtonban nem akarta kommentálni a kiszivárogtatást, és annak következményeit a demokraták választási esélyeire. "Nekem az a felelősségem, hogy megvédjem az FBI és más nemzetbiztonsági ügynökségek munkáját, hogy megfelelő körülmények között végezhessék munkájukat és majd a nyilvánosság elé tárhassák a tényeket" - fogalmazott Earnest, utalva arra, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) már megkezdte a nyomozást a kiszivárogtatások ügyében.

A szóvivő ugyanakkor közölte, hogy tudomása szerint Obama elnök nem beszélt az ügyről Putyin orosz elnökkel. Tudnivaló azonban, hogy a Laoszban tárgyaló John Kerry külügyminiszter felvetette ezt a kérdést orosz kollégájának, Szergej Lavrovnak.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.