brusszel


A termelőknek meggyűlt a baja a Tescóval

Figyelő Online
2016.07.27  13:19   
mail
nyomtatás
Teherautókról dobáltak dinnyét a termelők a budaörsi Tesco épülete elé szerdán, hogy ezzel is tiltakozzanak az áruházlánc árpolitikája ellen, feltételezve, hogy a Tesco túlzottan alacsony akciós árai lenyomják a felvásárlási árakat. A Tesco azonban hangsúlyozta, hogy az akcióban a már korábban felvásárolt túlkészletet értékesíti néhány áruház, és a cégnek nem célja az árak lenyomása.
Oravecz Tamás, a Dinnyetermelők Országos Egyesületének elnöke az MTI-nek elmondta, hogy az áruházlánc hétfőn kilónkénti 49 forintos dinnyeakciót hirdetett, ami 20-25 forintos felvásárlási árat generá szerintel, és ezzel súlyos veszteséget okoz a szezon közepén az ágazatnak.



Egy termelő dinnyét szór a Tesco budaörsi hipermarketje elé az áruházlánc árpolitikája ellen tartott demonstráción 2016. július 27-én. MTI Fotó: Soós Lajos


Kifogásolta, hogy az áruházlánc az öt éve tartó agrárkormányzati fogyasztásélénkítő és kóstoltató akciókban sem vesz részt, és további problémának tartotta, hogy a Tesco "tönkreteszi az exportpiacokat" az interneten is terjedő árcédulával, miszerint bruttó 15 centért árulják a dinnyét Magyarországon.

Oravecz Tamás elmondta: az áruházlánc ugyan 79 forintra emelte a magyar dinnye kilónként árát, de a szövetség szerint 100 forintos kilónkénti fogyasztói ár lenne elfogadható.

Az elnök azt sem tartotta ésszerűnek, hogy az áruházlánc szavatosság előtti készletkisöpréssel indokolta az alacsony árat.

A Tesco közleményében hangsúlyozta, hogy nem célja az árak lenyomása, a dinnye kilónkénti akciós ára 99 forint, alacsonyabb ár a túlkészlet miatt fordulhat elő egyes áruházakban.

Hozzátették, hogy a mostani görögdinnye-kampány célja a választék népszerűsítése, hogy vásárlók megismerjék a jobb beltartalmú fekete héjú magszegény, sárgahúsú és mini görögdinnyéket. Az akcióban szereplő minden görögdinnyét magyar szállító partnerektől szerezett be az áruházlánc.

Az elmúlt években a Tesco szoros kapcsolatot alakított ki a hazai szállító partnerekkel, akikkel előre egyeztetett termeltetési terv alapján dolgozik a vállalat, és a tavalyi évhez hasonlóan külföldön, a Tesco hálózatán belül is felkerül a polcokra a magyar görögdinnye - tették hozzá.

Tavaly Magyarországon a nyári szezonban értékesített görögdinnye mennyisége importtal együtt 8,5 millió kilogramm volt, ebből 7 millió kilogramm a Magyarországon termesztett. Az idei szezonban közel 9,5 millió kilogramm görögdinnye értékesítését szeretné elérni a vállalat, melyből 8 millió kilogramm hazai dinnye értékesítését tervezi - áll a közleményben. Megjegyezték azt is, az áruházlánc várhatóan ugyancsak 8 millió kilogrammot exportál majd a cseh, szlovák és lengyel piacra, szemben a 2015-ben exportált 6 millió kilogrammal.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.