brusszel


A DK beolvasott a kormánynak

Figyelő Online
2016.07.29  12:12   
mail
nyomtatás
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány oktatáspolitikája elveszi a fiatalok jövőjét.

Arató Gergely, az ellenzéki párt oktatáspolitikusa pénteken Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a folyamatosan leépülő felsőoktatás csökkenő esélyeket biztosít a fiataloknak, akik így egyre nagyobb arányban menekülnek külföldre.
Az egyetemekre és főiskolákra idén felvettek száma csak a tavalyi, 15 éves mélyponthoz képest emelkedett kis mértékben, valójában még mindig elmondható, hogy 2010-hez képest minden negyedik diák elvesztette azt a lehetőségét, hogy bejusson a felsőoktatásba - tette hozzá.

Arató Gergely szerint eközben a kormány saját célját sem érte el, hiszen nem emelkedett érdemben a természettudományos és műszaki karokon tanulók száma, emellett "a hatalmas költségvetéssel létrehozott" közszolgálati egyetem sem vált vonzóvá a felvételizők körében.

Nem elég, hogy elvették a szegényebb diákok esélyét egy jó elhelyezkedést ígérő diplomától, még a szakképzés rendszerét is tönkretették azzal, hogy "inasképzővé" alakították a szakiskolákat - mondta a DK szakpolitikusa, hozzátéve: mindez azért is probléma, mert az oktatás az ország gazdasági sikere szempontjából is rendkívül fontos.

Arató Gergely szerint ugyanis kizárólag azok az országok lehetnek hosszú távon versenyképesek, amelyek megfelelően képzett embereket bocsátanak a munkaerőpiacra. A DK ezért továbbra is azt javasolja, hogy az állami támogatások emelésével növeljék az oktatás minden területének színvonalát, továbbá tegyék lehetővé, hogy ne csak a középosztálynak legyen elérhető a felsőoktatás.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.