brusszel


Módosulnak egyes adóelőírások hétfőn

Figyelő Online
2016.07.31  13:20   
mail
nyomtatás
Augusztus 1-jétől több változás is hatályba lép az adótörvények júniusban elfogadott módosításai alapján.
A személyi jövedelemadó (szja) törvényben módosul a kiküldetés fogalma, a munkába járás és a munkáltató székhelyére, telephelyére történő bejárás kivételével annak minősül a hivatali, üzleti utazás.
Új fogalomként bevezetik a sportrendezvény fogalmát, amelynek alapján kizárólag sportszervezet vagy sportszövetség rendezhet adómentesen sportrendezvényt. Korábban a gazdasági élet más szereplői is élhettek ezzel a lehetőséggel, augusztus 1-jétől azonban már nem lesz erre módjuk.
Augusztus 1-jétől újraélesztik a Karrier Híd Program intézményét, ennek keretében szociális hozzájárulási adókedvezményt lehet igénybe venni olyan személyek alkalmazása esetén, akik alkalmazásukat közvetlenül megelőzően a közszférában dolgoztak.

Változások lesznek az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerben (ekáer) is.
Augusztus 1-jétől már nem csupán az útdíjköteles járművel végzett áruszállításokra vonatkozik a bejelentési kötelezettség, hanem azokra a szállításokra is, melyeknél a jármű önmagában nem lenne útdíjköteles, de tényleges össztömege az áruval együtt meghaladja a 3,5 tonnát.
További változás, hogy a fuvarozó az adóhatóság által felhelyezett hatósági zárat sértetlen állapotban köteles mindaddig megőrizni, amíg az adóhatóság el nem távolítja. Ennek megsértése esetén akár 1 millió forintos mulasztási bírságot is ki lehet szabni a fuvarozóra, melynek megfizetéséig az adóhatóság külön határozat nélkül visszatarthatja a fuvareszközt.
Mulasztási bírságot lehet kiszabni akkor is, ha a bejelentett termék mennyisége meghaladja a ténylegesen fuvarozottét. A bírság mértéke a bejelentett, de ténylegesen nem fuvarozott áru értékének 40 százalékáig terjedhet.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.