brusszel


MSZP: a fideszes "bandaháború" miatt a posta dolgozói lehetnek veszélyben

Figyelő Online
2016.07.31  15:40   
mail
nyomtatás
Az MSZP szerint a fideszes "bandaháború" miatt veszélybe kerülhetnek a Magyar Posta Zrt. dolgozói és betétesei.
Szakács László, a párt frakcióvezető-helyettese vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kezéből "kicsavarták" a Magyar Postát, amelyben barátja, Spéder Zoltán, az FHB vezetője, olyan befolyásra tett szert, hogy képes volt "blokkolni az állami döntéshozatali mechanizmusokat". Kormányzati döntések segítették, hogy Spéder Zoltán "adja az igazgatótanács, a felügyelőbizottság tagjainak felét" - tette hozzá.
A képviselő úgy értékelt: mivel Lázár János Spéder Zoltánt "jó barátjának" nevezte, fontos kormányzati lépés, hogy a miniszter kezéből kivették a postát, mint vagyont, annak kezelését, valamint a nemzeti pénzügyi szolgáltatások jogszabályi környezetének meghatározását is.

Közölte: azért tartják a sajtótájékoztatót a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) előtt, mert ahhoz, hogy az említett döntések megszülethessenek a postával kapcsolatban, az MFB-nek "végig asszisztálnia kellett".
Feltette a kérdést: lesznek-e további személyi következményei annak, hogy "kijátszották az állami tulajdont Lázár János barátjának".

Szakács László szerint amíg a fideszesek "bandaháborúban vannak", addig a Postánál 30 ezer munkavállalóért, 52 ezer betétesért, és 40 ezer értékpapírszámlát ott tartó magyar állampolgárért kell aggódni.
A pénteki Magyar Közlönyben jelent meg, hogy átalakul a postaügy és a nemzeti pénzügyi szolgáltatások területén a kormányzati munkamegosztás: július 30-tól a nemzeti fejlesztési miniszter felelős a kormányzati tevékenység összehangolásáért a vagyonpolitikában, ideértve a postaügyet és a Magyar Fejlesztési Bankot is.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.