brusszel


Ezzel villog az amerikai légierő

Figyelő Online
2016.08.03  10:22   
mail
nyomtatás
Az amerikai légierő bejelentette kedden, hogy hadrendbe állította a legkorszerűbb F-35A típusú vadászgépek első repülőszázadát.
Herbert Carlisle tábornok, a légierő hadműveleti parancsokságának vezetője washingtoni sajtókonferenciáján hozta ezt nyilvánosságra. A Lockheed Martin F-35A típusú vadászgépéről szóló bejelentést mérföldkőnek minősítik az Egyesült Államokban, részben azért is, mert ez a 379 milliárd dollárba kerülő projekt a Pentagon jelenleg legnagyobb szabású fegyverprogramja.

"A légierő döntése az F-35A vadászgépek hadrendbe állításáról világos és erőteljes jelzés az Egyesült Államok barátainak és ellenségeinek egyaránt, hogy az F35-ös képes beteljesíteni küldetését" - fogalmazott Chris Bogdan, a légierő altábornagya, a program vezetője. Carlisle tábornok felhívta a figyelmet arra is, hogy ezeket a vadászgépeket immár bevethetik harci cselekményekre is a Közel-Keleten vagy bárhol másutt, ahol szükséges. Szakértők szerint ez az F-35-ös lehetővé teszi majd az amerikai haderőnek, hogy felderítsen ellenséges repülőt vagy más veszélyforrást messze a jelenlegi hatótávolságán túl, csapást mérjen rá, és jóval azelőtt távozzon, hogy az ellenség észlelné jelenlétét. Ugyanakkor Todd Harrison, a CSIS (Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Kutatóközpontja) védelmi kérdésekkel foglalkozó elemzője a Reutersnek azt mondta, hogy a program még mindig nem áll teljesen készen, a vadászgépek még nem tudnak mindent, amire eredetileg szánták őket.

A Pentagon F-35-ös programmal foglalkozó irodája bejelentette: további tárgyalásokat folytat a Lockheeddel újabb F-35-ös harci repülők vásárlásáról mintegy 15 milliárd dollár értékben.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.