brusszel


Ausztria szemmel tartja a törököket

Figyelő Online
2016.08.04  14:46   
mail
nyomtatás
Az ausztriai török tüntetések miatt az osztrák rendőrség fokozott figyelemmel kíséri a török csoportok tevékenységét - közölte Konrad Kogler belbiztonsági főigazgató a Der Standard című osztrák lap csütörtöki számának adott interjújában.
Tájékoztatása szerint egymás között rivalizáló csoportosulásokról van szó, az ő működésüket figyelik, és próbálják megakadályozni összetűzésüket. "Nagyon sokszínű szervezetek ezek, már egy ideje mindegyikükkel tartjuk a kapcsolatot. A bűncselekmények megelőzésére megerősítettük a rendőrség utcai jelenlétét. Amennyiben valamilyen fejlemény történik, rögtön reagálunk rá" - mondta a főigazgató.

Kogler kitért arra, hogy Ausztriában csökkent az elfogott szélsőségesek száma, hiszen míg 2014-ben 139, addig 2015-ben már csak 49, idén pedig összesen tíz embert tartóztattak le. Ők vagy külföldre akartak menni harcolni, vagy már visszatértek a háborúból - világított rá Kogler.

Ausztriában véleményszabadság van, de nincs tolerancia azzal szemben, aki ezzel visszaél és bűncselekményt követ el - jelentette ki a főigazgató az Ausztriában történt török tüntetésekre reagálva.

A július 15-i török katonai puccskísérletet követően sokan utcára vonultak Ausztria több tartományában Recep Tayyip Erdogan török elnök támogatására.

Kedden tizenkilenc ausztriai török szervezet egységesen állt ki az ankarai kormány és a török elnököt támogató bécsi demonstrációk mellett, azonban a tüntetés során előforduló vandál akciókat elítélték.

Az osztrák politika vezetői egyhangúlag kritikával szemlélik a törökországi eseményeket, és felhívják a figyelmet arra, hogy az Ausztriában élő törökök nem "hozhatják be" a török belpolitikai konfliktust Ausztriába.

Ausztriában 120 ezer török állampolgár él, és becslések szerint 300 ezer olyan, akinek török kötődése van. Az ausztriai törökök túlnyomó része az osztrák fővárosban lakik, és nagyjából hetven százalékuk Erdogan-párti.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.