brusszel


Ez várható nyugdíjügyben

Figyelő Online
2016.08.09  10:19   
mail
nyomtatás
A 2030-as évek közepéig a nyugdíjrendszer bevételei fedezik a kiadásokat - írja a Magyar Idők.
A 2030-as évek közepéig a nyugdíjrendszer bevételei fedezik a kiadásokat, a jelenlegi szabályok és járulékszint mellett tehát a nyugdíjkiadások finanszírozása ezen időpontig a nyugdíjrendszeren belülről biztosítva van - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) témában kiadott tanulmányában, amit a Magyar Idők idézett.

A Berki Tamás, Palotai Dániel és Reiff Ádám által készített kutatás célja az volt, hogy modellezéssel mérje fel a meglévő állami nyugdíjellátás fenntarthatóságát, látva a most is ismert népesedési folyamatokat. Márpedig ezek évek óta a társadalom idősödése felé mutatnak, mind több lesz az egyre tovább élő nyugdíjas, akiknek az ellátását egyre kevesebb aktív korú dolgozónak kellene biztosítania.

- Magyarországon az 1990-es évek elején 1,4 millió volt a 65 éves és idősebb népességlétszáma, 2011-ben pedig már 1,7 millió főt számlált a korcsoport, arányuk a népességben 13-ról 17 százalékra nőtt - mondta a Magyar Időknek Nagy Csaba, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója. A szakmai számítások szerint 2030-ra 2,1 millióan lesznek ebben a korsávban, arányuk közel lesz a 24 százalékhoz, 2060-ra pedig 2,6 millió fő lehet 65 év felett, ami már nagyjából a teljes lakosság harmadát jelenti.
Kapcsolódó cikkek
Magyar Idők
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.