brusszel


A VOSZ reagált Varga szavaira

Figyelő Online
2016.08.15  16:02   
mail
nyomtatás
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) támogatja Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter járulékcsökkentési javaslatát - közölte az érdekképviselet hétfőn az MTI-vel.

A VOSZ a Magyar Idők hétfői számában megjelent interjúra reagált, amelyben Varga Mihály beszélt arról is, hogy az ország foglalkoztatási gondjainak egy részére a járulékcsökkentés nyújthatna megoldást, a tárca vizsgálja, mikor és milyen mértékben lehetne mérsékelni a járulékokat.

Gazsi Attila, a VOSZ elnökhelyettese a közleményben kiemelte: a vállalkozók folyamatosan súlyos munkaerőhiánnyal küzdenek, ezért támogatják a nemzetgazdasági miniszter járulékcsökkentési javaslatát.

A VOSZ hangsúlyozta: a vállalkozók maguk is mindent megtesznek azért, hogy elviselhetővé tegyék a jelenlegi munkaerőpiaci helyzetet, de a legfontosabb a közép-európai viszonylatban is versenyképes bérezés, a nettó bérfejlesztés. A vállalkozók többsége ezt nem tudja saját erőből megvalósítani, így mindenképpen a jogalkotók hathatós segítségére van szükség.

A VOSZ szeretné, ha munkaadói érdekvédelmi szervezetként lehetősége lenne a szakmai előkészítő egyeztetéseken részt venni - közölte a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.