brusszel


Az Uber önmagukat irányító autók beállítását tervezi

Figyelő Online - Csepi Lajos
2016.08.19  12:40   
mail
nyomtatás
A járműveket kezdetben egy sofőr felügyeli, aki szükség esetén átveszi az irányítást.
A fuvar-megosztó vállalkozás, az Uber megerősítette: két héten belül lehetővé teszi, hogy felhasználói vezető nélküli autóit rendeljék magukhoz. Napjainkban már több, mint egy millió autózó ember alkalmazza az Uber applikációját, de egyikük sem a Társaság alkalmazottja. Az Uber vezetése két éve beszélt először arról, hogy ki akarja váltani a sofőröket.

Az Uber bejelentése szerint az új programot a Pennsylvania-beli Pittsburgh-ben indítják el. Közölte azt is, hogy a vállalkozáshoz megnyerte a Volvo közreműködését. A Bloomberg hírügynökség arról ír, hogy a járműveket kezdetben egy sofőr felügyeli, aki szükség esetén átveszi az irányítást.

A cég egyik szóvivője közölte a BBC tudósítójával: „E hónap végétől az Uber lehetővé teszi, hogy ügyfelei Pittsburg belvárosában telefonon magukhoz hívjanak egy önmagát irányító autót. Ez egy olyan szint, ahová még egyetlen autógyártó vagy technológiai cég sem ért el.”

"Ügyfeleink Pittsburgh-ben is a szokásos módon, az Uber-applikáció felhasználásával rendelhetik meg a fuvart, és alkalmanként egy önmagát irányító autó érkezik majd. Az ilyen autóval történő utazás egyelőre ingyenes lesz, szemben a helyben előírt, 1,30 US dollár mérföldenkénti tarifával.”
A szóvivő hozzátette, hogy a Volvo már küldött néhány, érzékelőkkel felszerelt XC90 sport-haszonjárművet (SUV-ot), amelyeket a kezdeti próbák során alkalmazni fognak. Az autógyár az év végéig 100 darab ilyen autót szállít majd. Az Uber korábban a Ford Fusion módosított változatát alkalmazta a vezető nélküli, önmagát irányító autó technológiai próbáira.

Együttműködés a Volvo-val

A Volvo megerősítette, hogy az Uber-rel együttműködve egy „közös projekten” dolgozik. „Mindkét vállalkozás, az Uber és a Volvo is, önálló stratégiával rendelkezik az önmagát irányító autó kifejlesztésére. E stratégiák megvalósításának következő szakaszában mindketten ugyanazt a járművet használják fel. Ennek részeként az Uber az önmaga által kifejlesztett automata vezetési rendszert ráépíti a Volvo járművére. A két vállalkozás mérnökei együttműködnek a projekt megvalósításában.”

„Az Uber-rel kötött szövetségnek köszönhetően a Volvo az autóiparban zajló technológiai forradalom gyújtópontjába kerül” mondta Hakan Samuelsson, a Volvo elnök-vezérigazgatója. A Bloomberg megjegyzi, hogy a Volvo-val kötött együttműködés nem kizárólagos és az Uber más autógyárakkal is tervez közös projekteket.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.