brusszel


Megjelent a Magyar statisztikai évkönyv

Figyelő Online
2016.08.29  10:49   
mail
nyomtatás
A Magyar statisztikai évkönyv a KSH legnagyobb múltú kiadványa - a legelső példány még Keleti Károlynak, az intézmény alapítójának gondozásában jelent meg. Az ekkor még laza összetételű táblázatokat, üresen hagyott helyeket, szöveges magyarázatokat és kartogram-mellékleteket is tartalmazó kiadvány azóta nagy utat tett meg: a Magyar statisztikai évkönyv mára a KSH leggazdagabb és legátfogóbb kiadványává vált.

A Magyar statisztikai évkönyv kezdetektől fogva kétnyelvű, ám míg a Keleti Károly által szerkesztett kiadvány második nyelve a német volt, addig ma magyarul és angolul olvasható. A Magyar statisztikai évkönyv összesen 597 táblát tartalmaz. Az Évkönyv első része „hagyományosan" színes grafikonokat, diagramokat tartalmaz - ezek többek közt a magyar társadalom népességének összetételét, az öregedési indexet, a foglalkoztatási és munkanélküliségi ráta alakulását mutatják be, de a 2016-ban megjelenő kötetből tájékozódhatunk az ezer lakosra jutó bűncselekmények számának alakulásáról vagy a Magyarországra tett külföldi utazásokhoz kapcsolódó kiadások fogyasztási szerkezetéről is.

A Magyar statisztikai évkönyv második része a hosszú idősorokat tartalmazza, így bizonyos témákat (pl. népesség, népmozgalom; háztartások jövedelme és fogyasztása, lakásépítés, fogyasztóiár-index; egy főre jutó élelmiszer- és tápanyagfogyasztás) illetően akár 1949-hez képest is lehetőség van az összehasonlításra. A kiadvány mindezeken túl a társadalom helyzetére és a gazdaságra vonatkozó legfrissebb adatokat is bemutatja, és rövidebb távú időbeli összevetésre e táblák esetében is lehetőség van. Külön fejezet foglalkozik a megyék és régiók területi különbségeivel és a nemzetközi adatokkal is.

Az 2015. évre vonatkozó Statisztikai évkönyv újdonsága, hogy a Magyarországra tett utazásokhoz kapcsolódó kiadások fogyasztási szerkezetéről, a magyar közigazgatás szervezeteinek IKT-eszközhasználatáról, hazánk végső energiafelhasználásának szerkezetéről, valamint a nemzetközi kitekintést is lehetővé tevő főbb környezeti mutatókról is tájékoztatást ad.

A Magyar statisztikai évkönyv a hagyományos nyomtatott formátum mellett az interneten is elérhető. Az online változat a megvásárolt kötet belsejében található azonosító kóddal, egy gyors regisztrációt követően a KSH E-polc aloldaláról érhető el. Az internetes kiadvány a nyomtatottnál jóval gazdagabb: a nyomtatásban megjelenőnél sokkal több, Excel-formátumú táblázatot, Excel-formátumú fogalomtárat, valamint az Évkönyv pdf-formátumú változatát is tartalmazza.

A megjelenéssel párhuzamosan az előző évi kiadvány pdf-változata ingyenesen elérhető válik az évkönyv Archívumában, a grafikonok interaktív változata pedig az Interaktív grafikonok és térképek rovatban.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék: KSHstatisztika

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.